Irodalmi Szemle, 2019
2019/7-8 - Sánta Miriám: Címtelen föld ; Schengen három hangra (versek)
Talan el kellene mennem innen, valahova, ahol nines dneenzura es a szenvedesben sines dnmegtartdztatas. Ahol senki nem segit es a lathatatlansag ad egy uj nyelvet, ami csak a sajatom. Es ezen nem szolalok meg. Mihelyt kiejtem a szavakat, azok mar a masoke. Mihelyt a hangszalaim megrezdiilnek es rakapcsolddnak az erdre, ami koriilvesz, addigra azt is elvennek tolem, ami a mindenkie. A hallgatast es a tagadast, ami a veremben kering. Talan el kellene mennem innen, valahova, ahol a kozosseg nem kotelesseg. Ahol egy sikator falanak tamaszkodva feloldodnek a vizesepp elrugaszkodasaba, ahogy kerekedik es neheziil a messzi lampa fenyeben, elvalik sajat magatol es csak sajat maga szerinti gyorsasaggal hull a foldre, nem tobbel, nem kevesebbel. A vizesepp sulyaban kell lennem, harom molekulaban, harom nyelvben, ahol eltunik amogiil a jelentes, hogy magyar. Talan el kellene mennem innen, valahova, ahol nezd, o is a te anyad, nezd, o is a te apad, nezd, hoi van a te tiikorkeped, valahol a tengerben, valahol egy sziklaban, valahol, ahova el kellett mennem, ahol a mindenkie vagyok, tehat a senkie, ahol csak mely lelegzetek vannak es melyrol jovd hangok amik megtorpannak a fogaim elott, meg mielott feltornenek.
