Irodalmi Szemle, 2019

2019/7-8 - Simon Márton: Első részletek a Rózsaszín könyvből (vers)

Szokas melynek mondani a szerelmet.

Ami mely, azon egy ponton tul nem szurodik at feny, egyre homalyosabb es sotetebb retegekben halmozodik lefele, vegiil az athatolhatatlan feketeseg es az elviselhetetlen, emberfeletti nyomas marad, ahol minden, mi vilagol, meg akar enni.

Itt eliink, es vilagitunk boldogan.

x-x-x-A fikciot egyre nagyobb kepernyokon nezziik, a valosagot egyre kisebbeken.

Ha elalszunk, kitalalt fajok nepszeru figurai alljak koriil az agyunk, zoldek, halovanyak, mives fegyvereik csillognak az utcalampak beszurodo fenyeben, a vegsd igazsagrol motyogva, kisse imbolyogva, fustszagu kdpenyiikben, tisztelettel neznek rank: amennyire fiktiv mindaz, amit kepviseliink, kvazi kozejuk tartozunk. A kiilso szobaban a borkanapen valami almaban a masik oldalara fordul, es rateszi az egyik fejet a tavkapcsolora, hogy a teveben vegre elhangozhasson a szo, klimavaltozas, aztan kiszabadulhasson mind a zoldbe zart piros.