Irodalmi Szemle, 2019
2019/1 - PALÓC HUNGAROFUTURIZMUS - Plonicky Tamás: Lufi (próza) / PALÓC HUNGAROFUTURIZMUS
sftettek dt csodalatos elmenyben, hogy fizikailag nem ertek hozza. Diakunk ezt kovetoen minden penzet lufikra koltotte, es a leszolitos triikkjeinek kdszonhetden honapokon at istennek erezte magat. Mar nem zavartak annyira a pinceben toltott ejszakak; mar nem aggasztottak dt apuci kokemeny kirohanasai; sot: anyuci pasztororai sem voltak ra kiilonosebb hatassal. Egy ido elteltevel azonban meg a reszeges sziileinek is gyanus lett a viselkedese. Otthon kezdett feltunni a srac „nem mindennapi” problemaja. Hatodikos volt, amikor az anyukaja azzal fordult hozzank, hogy a kisfia, „barmennyire kellemetlen is a tema”, es „akarmennyire furan hangzik”, a lufikba szerelmes. Most tizenot eves, es ket eve jar terapiara. Dr. Kovacs szerint lehet, hogy ez a dolog kezelhetetlen. Petike elete vagy a sorsa elkepzelheto, hogy tenyleg megpecsetelodott. Most nagyszimet van, es a matektanar kolleganom, Eva, aki semmit nem tud az egeszrol, mivel nem volt ott a szakember kollegank oszintesegi rohamanal, affektalva - es mivel o ilyen -, kisse tuljatszott megrdkonyddessel azt kerdi toliink, hogy vajon Petike mit lathat abban a felfujt vacakban. En meg, noha elmondhatnam neki az igazsagot, vagy egyszeruen azt is hazudhatnam, hogy fogalmam sines, enyhen megvonom a vallam, es mindenfele cel nelkul spontan azt bokom ki neki, hogy valoszinuleg a primszamokat, Eva. A primszamokat latja benne.
