Irodalmi Szemle, 2019
2019/5 - LENGYEL - Olga Tokarczuk: Az utas (próza, Petneki Noémi fordítása) / LENGYEL
lag minden szokvanyos szornyusegevel szemben, ligyhogy bizonyos ertelemben rettenthetetlen emberre valt. Felelmenek kivalto oka kimondhatatlan volt, hiaba is kereste ra a szavakat. Amikor a sziilei berohantak a szobajaba, es faggattak, hogy mit is almodott, csak annyit tudott mondani: „o”, „valaki” vagy „az”. Az apja felgyujtotta a villanyt, es az empirikus bizonyitas erejeben bizva a szekreny mogotti sarokra vagy az agya melle mutatott, es tobbszor megismetelte: „Latod, nines itt semmi, nines itt semmi”. Az anyja taktikaja mas volt: magahoz olelte, koriillengte patikai fertotlenitoszagaval, es a fiilebe suttogott: „Itt vagyok veled, nem erhet semmi rossz.” Az ember, aki ezt elmeselte, tul kicsi volt meg ahhoz, hogy megijessze a rossz tudata. Alapjaban veve sem a rosszrol, sem a jorol nem tudott meg semmit. Tul kicsi volt ahhoz is, hogy az eletet feltse. Kiilonben meg rosszabb dolgok is vannak a halalnal, a verszivo vampiroknal, az aldozataikat szetmarcangold farkasembereknel. A gyerekek tudjak a legjobban, hogy a halal tulelhetd. A legrosszabb az, ami ismetlodik, ritmikus, valtozatlan, eldre tudhato es elkeriilhetetlen, a sajat tehetetlensege viszi elore. Az ember pedig nines ra hatassal, csak varja, hogy az a valami rahurkolodjon es magaval rantsa. A szobajaban, valahol a szekreny es az ablak kozott sotet emberalakot latott. Az alak mozdulatlanul allt. Az area helyen terjengo sotet folt kozepen apro, vordsld pont izzott: cigarettaveg. Az area ki-kivillant a homalybol, amikor a cigaretta erdsebben egett. Faradt, fako szeme kitartoan es szemrehanyoan figyelte a gyereket. Surii, dszes borostat viselt, az arcat arkok barazdaltak, keskeny szajat meg mintha egyenesen cigarettaszfvasra teremtettek volna. Igy allt, mozdulatlanul, mikozben a sapadt, rettego gyerek elvegezte vedekezo ritusat: fejevel a takaro ala bujt, szorosan megmarkolta az agy femkeretet, es hangtalanul imadkozott az orangyalahoz, ahogy a nagyanyja tanitotta. De ez sem segitett. Az ima aztan sikitassa fajult, es berohantak hozza a sziilei. Ez igy ment egy ideig, eleg hosszan ahhoz, hogy a gyerek bizalma megrendiiljon az ejszakaban. De mivel az ejre mindig nappal kovetkezett, amely nagyvonaluan megbocsatott a sotetseg osszes szornyetegenek, a gyerek nott es felejtett. A nappal egyre hatalmasabb lett, egyre tobb meglepetest hozott. A sziilei megkonnyebbiiltek, es hamarosan megfeledkeztek fiuk kisgyerekkori felelmeirol. Csendesen oregedtek, es minden tavaszszal kiszelloztettek a szobakat. Az az ember pedig, aki ezt elmeselte, gyermekbol ferfiva
