Irodalmi Szemle, 2019
2019/5 - LENGYEL - Inga Iwasiów: Itt hagyott. Gyásznotesz (Tapasztalat) (Danyi Gábor fordítása) / LENGYEL
nem ernek meg az uj vilagot. Egy-ketto, egy-ketto, szedd a satorfadat, kiszallas, csatlakozni a tobbiekhez. Apa csaladjarol azonban mindig ugy tartottak, hogy hosszu eletu. Mielott valaki meghalt volna, olyan hosszan elt, hogy a megmaradtak felszabadulaskent eltek meg, mikor vege lett. A nagymama halalanak napjan egy gyerekkori baratnom volt nalam. Kavezni keszultiink, mikor eszbe kaptam, hogy a nagymama nem hivott fel. Tudtam, hogy ez mit jelent. Eppen ezt a reszt javitom, amikor eljut hozzank a hir, hogy a nagymama lanytestvere meghalt. Vagyis mar csak egy maradt, a legfiatalabb. Az, amelyik elment, mar evek ota egy sor betegsegben szenvedett, ezek kozott, ugy remlik, manias depresszioban. Hosszu honapokon keresztiil az agyat nyomta, visszautasitva, hogy reszt vegyen a lanya, a veje es az unokak mindennapi siirges-forgasaban. Tudta, mikor keljen fel: az egeszsegbiztosito ellendrei nem talalhattak ra, elmenekult eloliik a szomszedasszonyokhoz, hirtelen kicsinositva magat es tagadva minden bajt. „En? Beteg?” - kerdezte parfiimtol illatozva es kifestve. Hiszen latni lehet, hogy semmi baja, kedve szottyant kavezni, csak elfogyott otthon. Kerleltek: „Hagyjon beket most mar a mama, szepen felkel holnap, ha mar egesz tavasszal fekudt, hadd nezzek meg a mamat ezek a noszemelyek, adnak segelyt”. Nem lehetett kibekiteni. Talan csak akkor, ha nagyon kerleltek, bonbonnal kinalgattak, es 6 egy pillanat erejeig, mert olyan napja volt, erdeklodest mutatott a fogyasztasi cikkek irant. De ez azonnal szertefoszlott, mihelyst a kezmozdulatot befejezte, es senki sem akart hinni a segitseget, haziorvosi latogatast, lakhatasi potlekot kero csaladnak. A gondozobol, az egeszsegbiztositotol, a rendeldbol jovo noverek eltuntek, es a nagyneni visszatert az agyaba, honapokra eltunt, nem mutatva erdeklodest sem a kave, sem a bonbon, sem a tarsalgas irant. Josaggal koriilveve csak sotet gondolatai voltak. Apa nagyon szerette ezt a nagynenit. Minden evben terveztiik, hogy meglatogatjuk, de feltiink, hogy azzal fogunk szembesulni, ahogy mozdulatlanul fekszik az agyban. Vartuk, hogy jobban legyen, valami jelre a csaladtol, vagy eppenseggel nem vartunk semmire sem, csak morfondiroztunk azon, hogy valamelyik nap kocsiba iiliink, vegiil is nincsen olyan messze. Megallunk a haz elott, amely egeszen maskepp nez ki, mint
