Irodalmi Szemle, 2019
2019/4 - Szászi Zoltán: Meghalni tavasszal, hogy Hórák fogadjanak. Az én kórtársaim (próza)
olyv merre rikolt. Jar a halal kint? Elvisz-e most? Harmattal szorja meg lakhelyiik a hajnal, s raul hangtalanul az uhu, nagy szeme melyen a mulas pillog. Halni kell. Forog a let, mint csillagkepek forognak, s ugranak bele a semmibe, mibol jottek is allatov lassu uszasaba, az ember almodta rajzolt kepek. Tolat a rak, mordul az oroszlan, csillog a fenyes Orion, kis es nagy kutya ugatja az egyre messzebbre sodrodo csillagspiralokat, kavarog sarkanynyal szemben a delfin, eszaki vizi kigyo farka vegen kobor iistokos csuszik, lapul a nyul, ravonit a farkas az egyszarvura, patajan annak a veg kopog el. Jateka volt ez embernek az eg! Oda kivankozik, oda kepzeli tavoli letet, ott lat utazokat, s remeli, oda erkezik egyszer. Bajos kis vagyait eli, s tudast kanyarit ele, palyat szamol, szoget, aszcendenst, napnak allasat szemben a holddal. Amit kivancsi halandotdl a joslatert kap, megint csak nem mas, mint hegyek melyen, mehen gigaszok alkotasakor elhullajtott femek cseppjei, arany es eziist, raverve kiralyok area, kik mindennel mulandobbak, de hiszik, egy darab femen atlephetnek az drokletbe. Halni kell nyaron is. De elni is! Mig elni lehet meg! Jo a viz es jo a szel, a bor, a hus, a kenyer. A gyiimdlcs izere mindig emlekezel. Auxo, vigyazz a szepre, mig tarsnoiddel erkezel! Te vagy a kiteljesedes! Aki utanad lepked, az Karpo, d az, aki gyumdlcsoztet, s elszed, learat mindent. Betakarit, atfesiili a hatart, szorgos, jokezu lany 6. Vermekbe keriil altala, mi oda vald. Nagy hombarokba a szem, az a mindenhato elet, mi egerektol vedendo, hat becse van a macskaknak is vegre! Belecsordul hordokba olaj es bor, csillog a presko s almabol ecet is lesz, kasokban begurul kamrakba izes did. Titkos receptu, ahogy a nyari fu ize erik a sajtokban, nezd, a gurigak vaszonzsakban szaradnak s ernek, kerekednek. Mulni kell az osszel is, ilyenkor meg jobban. Hadesz kiildotte, a kaszas tudja is ezt, hogy ilyenkor a munkanak mikor vege szakadt, s ismet az alom, es mar a pihenes lassu oleleset keresi az ember, hat meg kell, ritkitsa a sorokat, viszi, akit lehet. Helyet csinal az ujabb vetesnek. Eletnek magja sose szakad. Karpo, te a harmadik Hora, aki vagy, te lettel kedves nekem. De te is Auxo, s ki ne hagyjam Thallot, nelkiiletek sorsom mit se erne. Benne vagyok a vilagban, istenek jatekanak forgandosaga dob s ejt el! Iddmet Kronosz pergeti, fiatol kaptam a vihart kettemetszd villamot, unokaja bagolyszemu szepseg, ki huvos a test vagyaira, de elenkiti a szellem tiize, legy vedom, Pallasz Athene! Egyszer mulni kell. Lehet tavasz, nyar vagy dsz, csak ne legyen tel! Fagyott rogre fekiidni nem jo! Ha omlo, s mag kel benne, ha suru, lombos es buja, magaba a napot szivja be eppen, vagy ha barnulon termest ringato, s hasitjak zsiros barazdak, miken golya tipeg, akkor igen! Josok, razzatok a csontot zsakotokban, bamuljatok fent az eget, nezzetek a tuzbe, s ne hazudjatok! Meddig meg, mindig ezt akarja tudni toletek az ember! En is! Meghalni se telen, se nyaron, se tavasszal, se osszel nem akar senki. En se! Zeuszra kerdem, hat hogy lehet ez?
