Irodalmi Szemle, 2019

2019/4 - Plonicky Tamás: „Amúgy, Eszti!" (próza)

hogy dugjon velem, es szinte teljesen el is felejtettem a cicababat, aki idokozben irt, hogy mivel most mar nines dolga, all-e meg a kaveajanlatom, es en emlekszem, hogy leszartam, mert mar eleg reszeg voltam, meg valahogy amugy Szeszti, az elvont tyuk vonzobb volt, es nem keves rabeszeles aran megiscsak egyiitt tudtam aludni vele, ami fokent annak volt kbszonhetd, hogy nem szimpatizalt a szobajaval, de termeszetesen - es ez mindkettonknek jot tett - betartotta az igeretet, es nem fekiidtiink le. Azt viszont, ha jol tudom, azert engedte, hogy simogassam, meg talan csokoloztunk is, de ebben nem vagyok teljesen biztos, lehet, hogy csak almodtam az egeszet; mire azonban felkeltem, mar amugy Szesztinek teljesen nyoma veszett. Semmi sem maradt belole, csak egy mindmaig orzott, a horgolt, cikornyas idezeteivel tokeletesen osszepasszolo betukkel irott level, amiben azt irta, hogy tobbet nem jon ide, mert egyebkent tenyleg nem tetszik neki a szobaja, meg amugy is, mint mar mondta, arra a seggfejre emlekeztetem, aki elvette a szuzesseget, ugyhogy nem tudna velem egyiitt elni, es hogy ne felejtsem el, hogy az elet esupan egy „telibebaszott akaefavirag”, a szerelem meg nem mas, mint egy „telefosott celofanzacsko”. Ha jol emlekszem, utana mindent megtettem, hogy felkeressem, de a tobbi baratom, lakotarsam, ismerdsom sem tudott rola az egvilagon semmit. Azt hiszem, nem volt lakcime, sem telefonja, sem e-mailcime, a tobbiek nem tudtak meg a vezeteknevet sem; emlekszem, mindannyian szinte csak annyit mondtak rola, hogy egy „elvont tyuk”, semmi mast nem tudtak rola, csak azt, hogy egy „elvont tyuk”; ezt a lanyt, barmennyire is szerettem volna tenyleg meghivni egy kavera, beszelgetni vele meg sok-sok oran keresztiil, vagy ugy kicsit, oszinten komolyan egyiitt lenni, calvadosozni, esetleg ujra egyiitt aludni, meg dugni is, persze azota sem lattam soha, es hat ezert akkor, ott, masnap reggel valahogy tenyleg meg inkabb ugy ereztem magam, mint akinek raszartak az orrnyergere; ezert fogtam magam, es ujra irtam a kek ponis cicababanak, pusztan azert, hogy amugy Szesztit valahogy megprobaljam kiverni a fejembol. Azota eltelt mar nehany evtized, ennyire sikeriilt...