Irodalmi Szemle, 2019

2019/4 - Plonicky Tamás: „Amúgy, Eszti!" (próza)

dekkal szinte azonnal azt kerdeztem tole, hogy nem ker-e egy welcome drinket, mert nalunk, mondtam ugy, hogy persze ezt akkor, ott, abban a pillanatban talaltam ki, alap, hogy ha jon egy uj lakotars, akkor azzal welcome drinket kell inni; erre azt reagalta, hogy „ja, iszik”, en pedig elmentem a konyhaba a hutohoz, es emlekszem, talaltam egy uveg Calvadost, amirdl akkor meg a faszom se tudta, hogy pontosan micsoda, de valami nagyon burzsujpianak nezett ki, es ugy remlik, hogy azon fildztam, hogy ki az isten iszik mar a lakotarsaim koziil ilyen sznob burzsujpiat. De mindegy, mert ezzel legalabb meg tudtam kinalni az uj csajt, ugyhogy kitdltottem neki egy poharral, amire 6 is azonnal kijott a konyhaba, es szazszazalekosan biztos vagyok benne, hogy kezet nyujtva azt sziszegte, hogy „amugy, Eszti!”, en meg, ha jol tudom, kisse hatarozatlanul viszonozva a kezfogasat, azt valaszoltam neki - termeszetesen dt utanozva -, hogy „amugy, Peti!”, de a Felhot, a becenevemet nem mondtam mar, mert egyebkent mindig is kicsit sertonek ereztem; ezt ugyanis azert kaptam, mert szerettem es mindmaig szeretem a sziirke cuccokat, es allitolag elegge elhomalyosodik a tekintetem, ha berugok. Valszeg akkor ez, vagy valami ilyesmi futott at az agyamon, hogy tul bizalmaskodo lenne, ha ezzel kezdenem neki, hogy mi a becenevem, ugyhogy a szandekosan elmondott „amugy, Peti!” utan koccintottunk egyet, leddntdttuk az elso kupica burzsujpiat, es mivel akkor fogyasztottam eloszbr Calvadost, azt hiszem, az jutott eszembe, hogy nem is rossz ez cucc, es azota pedig, el kell ismernem, nem kicsit raszoktam erre az italtipusra; de azt azert hozza kell tennem, hogy ritkan engedhetem meg magamnak, mert egyebkent a Calvados tenyleg eleg sokba keriil. Es mire csak ugy, szo nelkiil, es ez is olyan, mintha csak tegnap tortent volna, kiontdttem a masodikat neki es magamnak, d szinte a semmibol azt mondta, hogy „ne akarjam leitatni, mert ugysem fog dugni velem”, ugyhogy az „ismerkedesiink