Irodalmi Szemle, 2019
2019/3 - KELET-KÖZÉP - Czucz Enikő: Idegen bolygó. Izsó Zita Éjszakai földet érés című verseskötetéről (kritika)
keresesenek melyen emberi letigenye is. A kereszteny szamszimbolika nyoman a szentharomsaggal, az isteni tokeletesseggel asszocialddd szam igy a ciklusok szama altal hordozott kettos jelentessel is dialogusba lep: a negy a teremtett, az anyagi vilag teljessegere utal, kijeloli az idd es ter koordinatait, de a negy apokaliptikus lovas alakjaval a pusztulas teljesseget is jelzi. Izsd nehany szovege mar a szovalasztas szintjen is a posztapokaliptikus tematikat kedvelo kortars irodalom hatasat erezteti, meg ha ez az intertextualis utalasok soraval kijeldlt vonal viszonylag kifejtetlen, s celjat tekintve csupan az emberi let hatarhelyzeteinek egyik hatterekent szolgal a kotetben. A Herodes parancsara vegrehajtott betlehemi gyermekmeszarlas bibliai tortenete A vertanu utolso megkiserteseben a modernkori targyak szinrevitelen keresztiil aktualizalodik: „mert csak a kozeli aruhazbol eltolt / bevasarlokocsi all ott, I kiparnazva, mint egy tires jaszol, I valoszinuleg iddben megmondtak nekik, I hogy menekiiljenek I mert megolnek minden ket ev alatti gyereket.” A vertanu gyermekmentesenek kenyszerito kotelezettsege egy moralisan romlott, kaotikus vilag uj Megvaltojanak eljovetelet sugallja, amelyet csak erosit a Lukacs konyvebol szarmazo, a keresztre feszftett Jezus elso szavait idezo parafrazis. Nem ugy, mint Az utolso keres cimii szoveg eseteben, ahol a lirai alany kepzelete egy olyan vilagvegekepet fest, melyben a folytathatosag remenye mar nem ebredhet fel. A megtisztulas lehetosege azonban itt is felsejlik, de egy sokkal radikalisabb format bit: az egyeni elettortenetek, a feny es sotetseg dichotomiajahoz hasonloan, a mindensegben olvadnak ossze. A mar emlitett Az utolso c. vers sorai egy lezajloban levo bkologiai katasztrofat sejtetnek („odakint nemhogy polipok, I mar mas allatok sincsenek [...] A jegtablak reg elolvadtak, I a tenger elarasztotta a part menti varosokat.”), amelynek brok es mozdulatlan jelene a gyasz idotapasztalataval rokon. A narratorban meg el az erzekelheto es szamlalhato idd - az anyagi vilag idejenek - ujraindulasaba vetett hit, igy hozva jatekba az apokalipszis teologiai ertelmezesenek jelenteseit, amely szerint a vilag pusztulasaval egyiitt annak megtisztulasa is vegbemegy, ezzel biztosftva az ujrakezdes es ujjasziiletes lehetoseget: „ha eltemettiik az utolso felmenot, I valahol egy hulladekgyujto melyen I az oraink, a novereme es a batyame is, I egyszerre jarni kezdenek, I mint egy buneitol megszabaditott, I feltamasztott polip harom szive.” Izso Zita versgyiijtemenye az egyen trauma altal kivaltott helyveszteserol, s ennek ujboli kereseserol beszel. Azokrol a hatartapasztalatokrol, amelyek elorelathatatlanul szakitjak meg az eletet, semmisitik meg az otthont, kaossza teszik a rendet, de az elvesztett szemelyekhez fuzodb szeretetkapcsolatot es a teremtes egeszevel fenntartott spiritualis koteleket - bar roppant sullyal nehezednek ra - nem tudjak elszakitani. A veszteseg univerzalitasarol. Azokrol a belso folyamatokrol, amikor a betolthetetlen hiany az onkep es a vilag strukturaiba epul. Izsd minden verse kulon- es egyedtilalld valosag, negyvennegy idegen bolygo kbzos naprendszerunkben. (Budapest, Scolar, 2018)
