Irodalmi Szemle, 2019
2019/2 - Tóth Lilith Viktória: Találkozások (próza)
Am, figyelem, a helyet nemcsak a testiinkon kell megkeresni, holgyeim, hanem klvule is. A ter, amelyben elhelyezkedik majd a megharaphato egyen, illetve a harapo szemely, donto fontossaggal bir. Itt az egyen i izles es a kepzelet szab csak hatart. Tegyiik fel, erdsen exhibicionistak vagyunk, a harapas folyamata akar kulteriileten is megtortenhet, de ezzel oppozicidban egy meghitt agyban, kanapen is vegbemehet a cselekves. A kenyelem, a hangulat, a szituacioban reszt vevok mind meghatarozoi ennek. Mondjuk legyen egy kavehaz. Valasszuk ki! Tegyiik magunkeva a teret. Onnantol, hogy kivalasztottuk a megfelelo szemelyt vagy szemelyeket, keziikbe adtuk az iranyitas lehetoseget, vagy magat a tenyleges iranyitast. Innentol kezdve csak tiirelmesen varjuk a harapast, vagyunk azokra a vorossel arnyekolt teglalapokra, amelyek ovalis alakban helyezkednek majd el a boriinkon. Mienk marad a nyom, az erzes, amelyet melyen magunkban tartunk, a fajdalom, amelyet kejjel ellihegiink, es a borzongas, amely meg a labfejiink legkisebb ujjat is alapjaiban jarja at. Vagy! Mi fogunk harapni... Lilith kesobb ujra talalkozott a kentaurral. Egy parkban setaltak mindketten. A kentaur elhivta ot egy italra, Lilith kacagva igent mondott. A pincerek munkaja mocskos egy dolog. Kihallgatjak az osszes szennyet az embereknek, meg akkor is, ha nem akarjak. fgy tudja meg Gabriel, hogy a kentaurok nagy bottal jarnak.
