Irodalmi Szemle, 2019
2019/11 - TRANSZ - Nagy Csilla: Transzkulturalizmus és identitás Ivana Dobrakovová prózájában (tanulmány) / TRANSZ
a cselekmenyekbol pedig elfojtasok, traumak es neurozisok variacioi bomlanak ki. Ebben a vilagban kiemelt jelentoseggel bfr a megfigyeles, a felcsereles es a tukdr-effektus: a foszereplok tobbnyire mas noket figyelnek meg. Mig a ferfiak, akik az eletiikbe lepnek, sem az onazonossag megerositeseben, sem szetzilalasaban nem jatszanak kuldnosebb szerepet, addig a feminin minosegekkel vald talalkozas nem hagyja erintetleniil a szubjektum integritasat, annak intim vagy interperszonalis vetiileteit. Az orosz diaklany, a szomszed nd, a takaritond, a varandos kofa, a kutyas nd, vagy eppen a meleg ferfi, Andrea karaktere egyarant azt a celt szolgalja, hogy a foszereplo onmagaval, a szemelyisegenek rejtett vagy elfojtott, opcionalis lehetosegeivel szembesuljon. Peldaul a Rosa cimu novellaban a takaritond, Rosa sajat es masok testehez vald fesztelen viszonya az emigrans Blanka szexualis frusztraciojaval opponalodik, bujasagkent ertelmezodik, es a vagy elfojtasanak oka (egy harmadik szemely jelenlete a par eleteben, otthonaban, intim kozegeben) lesz a vagy targya maga: „Egy ido utan Blanka mar akkor is latta Rosat a lakasban, amikor Rosa eppen nem volt ott, latta ot a kisuvikszolt parkettaban, a csillogo konyhaszekrenyben, latta ot a tiszta es puha tdrulkozdben, Rosa jelenlete minden targyban benne volt, amelyhez hozzaert [... j Rosa fokozatosan Luigi es Blanka paplanja ala is befurakodott, kovetkezetesen bevetve a matracon, az agy vegeben, Blanka pontosan ugy latta Rosat, mint abban az alomban, kozte es Luigi kdzott fekiidt, sot Luigi testet mar teljesen elhomalyositotta, letolta az agyrol a foldre, tompa puffanas, Blanka mellett mar csak Rosa fekszik a massziv vadlijaval [...].” (Dobrakovova, 2017,28.) Egy masik irasban Franca elveszti a magzatat, es egy ra kiilsoleg hasonlito idegen not kezd mindenhol latni es - dnmagakivetiilesekent - gyulolni: „[...] kedvem lett volna kopni egyet, kiokadni azt a kavet, de abban a negyedben mindenki ismert, igy nem viselkedhettem ugy, mint egy kozonseges diszno. [...] Ha lattam, mindig egy gomboc keletkezett a torkomban, kiszaradt a szam, egesz testemben remegni kezdtem, ezt talan megse, mar megint o! kerultem, ahogy tudtam, futottam elole, amint megjelent a kozelemben, ra sem akartam nezni, elforditottam a tekintetem attol a borzalomtol, bar az area folyton elottem volt, az a borzalmas merevseg, az a gores, azt gondoltam, hogy ilyen embereknek nem lenne szabad elniuk, az ilyeneket el kene takaritani valahova, hogy ne rontsak a levegot, nekiink, normalis embereknek, akik nem tehetnek arrol,
