Irodalmi Szemle, 2018

2018/9 - KÉSŐMODERN - Szekrényes Miklós: Pszichopuzzle (A ketrec) (próza)

es leneztem ezert tarsaim, reszt vettem jatekukban, mert en sem akartam felfedni kivancsisagom valodi okait.

Hidegen hagytak az auto serulesei. Mint tarsaim tobbseget. Az emberi szenvedes nyomait kerestem es szemleltem figyelmesen minden szerdan. Az iilesek karpitjaba ivodott bebarnult verfoltokat, az ujsagpapirral hanyagul letakart agyvelot es koponyaszilankokat, a szetszorodott cukorkakat, agazdatlan hevero gyerekcipot. Minden heten tanultam valamit a sosem hiabavalo emberi szenvedesrol, fantazidm segitsegevel pedig rekonstrudltam e szenvedeseket, ezzel is erdsitve magamban a minimalisan sziikseges ridegseget es szenvtelenseget. Hogy nagy sziiksegem lesz rajuk felnott eletemben, abban biztos voltam. Ekkoriban a sunyi kegyetlenseg mellett a legfontosabb tulajdonsagoknak tiintek a szememben.

Ezen a napon is en bameszkodtam a legtovabb a racsnal, igy egyediil indultam hazafele. A kora tavaszi napsiitesben is a bdtyamtol brbkolt telikabatban izzadtam. Anyam beteges gyereknek tartott, sfolyton tulbltoztetett. Rahagytam, mint ahogy minden tevedesenek oriiltem, ami ram vonatkozott, ha tehettem, erositettem is tevhiteit.

Az dtizzadt telikabat es a dognehez iskolataska sulyatol gornyedten leptem lakotelepiink hdzai kozt a parkba. Messze volt meg, de latni lehetett a folyosonkat. Miutan fel ev nevetsegesen felesleges kezeles utan ugyanugy engedtek haza a kbrhdzhol, ahogy bekeriiltem, magazni kezdtem sziileimet, magamban azt gondoltam, ok nem is a szuleim, sot, nekem nincsenek is sziileim, csak egy sudar termetu, fiusan rdvid haju noverem, aki mar biztosan nagyon keres, s ha megtalal, magdval visz. Annyira hittem es biztam ebben, hogy az ovibol, majd a sulibol jovet a lakotelep szovevenyes parkjainak legtavolabbikdbol is rogton az ajtonkra tapadt tekintetem, hatha meglatom az o drdga alakjat, amint afolyoson engem var.

Teltek az evek, fenyegeton gyorsult a visszaszdmlalds. Sosem szunt bennem a bizakodas, de lankadt afigyelmem. Ezertfordulhatott elo, hogy ezen a napon hirtelen lebenultam, mikor a parkba lepve bsztonosen afolyosonk iranyaba neztem. Ott allt o. O. Nem tudom, mennyi ido telhetett el, mig vegre felfogtam a tenyt, hogy nemcsak letezik, de meg is erkezett. Uvoltve kezdtem rohanni, de tul messze volt meg a hazunk, futasom pedig nagymertekben lassitotta ormotlan bakancsom, nehez telikabdtom es tomott iskolataskam. Mig a parkok egymasba nytlo, dtlathato labirintusan csortettem keresztiil, megszabadultam terheimtol. Mikor a somfa melle