Irodalmi Szemle, 2018

2018/7-8 - Terék Anna: Út Magadanba (vers)

Tudom, hosszu az ut Magadanig. Es mar most nem birom szusszal.

A hajnalok minden nap megprobaljak kitorni a nyakam, kivet magabol az ejszaka, es ugralva keriilgetem a szilankosra tort ido lekjeit: vekony az elet, es hiaba tancolunk, vegiil minden lab jeghideg vizbe lep, hazatalal, uram.

Itt kell, hogy elengedjen, feluton Magadan fele.

Pont olyan sutan es nevetve, ahogy eloszor megfogta a kezem a Dologhaz utcaban.

Makacsul nezem magat, az arcat, ahogy folyton csak nevet.

Mondja, megis mit csinal otthon azzal a beldlem kitepett sziwel?

Eles kesekkel csikokra vagdalja? Vagy csipkesre lyuggatja, es az ablakba teszi?

Vagy a felturt lakasaban kallodik valahol, szetszort papirlapok kozott?

De szep ez, igen, igy jo ez, tudja maga.

Legalabb marad ott belolem valami, amit nem is vesz eszre, de elkiseri majd mindenhova.