Irodalmi Szemle, 2018

2018/2 - ESTERHÁZY - Bengi László: Függő játszma. Az időtapasztalat formái Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című munkájában (tanulmány) / ESTERHÁZY

megelese - „amit mondani akar, hogy a remenyeknek is megvan az idejdk, valamint hogy most nem a remeny ideje van, [...] nem terheli oket semmi, se mult, se jovendo, a jelen, az terhel, de annak meg, ez a szo bukkant fol benne a homalyos eloszobaban, 6 a kovacsa” (155) -, az vagy tagado format olt, vagy a folytatas az osszeomld kartyavar kepzetevel kapcsolja egybe. Amikor pedig az asszony „egyre hevesebben gyanakodik az 6, K., idejere, s akkor kenytelen folfedni a nyomorusagat, azt, hogy eppen arrol van szo: nines benne ido, semmi tehat, amire gyanakodni lehetne” (172).

A Fiiggoben az idoviszonyok alapjaban fesziiltseggel terheltek, a napok es evek mulasa joszerevel ellenseges hataskent jelenik meg az elbeszelesben: „az o hasonlatai, az idok soran mintha ez deriilne ki, es ez kideriilne, csak arra jok, hogy helyesbitse oket” (175). Az ido ebben az ertelemben nem a tapasztalat forrasa vagy feltetele, hanem a szovegmddosulasok soraban kifejezodd korrekeios viszony. Az ido megnovekedett tehetetlensege a mitikus korforgas kepzetet idezi, az onmagaba visszaterni kepes permutaciok ciklusait: „gorgetni kezdte az elobbi pillanatot, o, K., ilyen botesinalta Sziszuphosz” (167). Ennek ellenere ketsegesnek gondolom, hogy a pillanat gorgetesenek onmagaba zarodo gesztusa vagy kiildnosen a mult elvesztesenek tudata kimeritene a „van” ambiguitasanak es a rekonstrukcio kiserletenek idoperspektivajat.

A szisziiphoszi pillanat eszmeje az ido egy mas tipusu tapasztalatat ellenpontozza a Filggo lapjain: „arra gondolt, csordultig van, csordultig a tenyekkel, egyszeruen a van tenyevel, s ilyenkor, ebben a fedetlen, veszelyes helyzetben szaporodnak el az effele pillanatai is, tiindokld zarvanyai az idonek, melyek, igy, kiviil is vannak, bezarva is vannak abba, pillanatok, melyek azutan oly elesseggel maradnak meg az emberben, sot vesodnek