Irodalmi Szemle, 2018

2018/2 - ESTERHÁZY - Turbuly Lilla: Színház (próza)

Aztan Versinyin elment, ugy tepte le magarol Masat, mint a tiiskes szederindat. Es akkor, a tapsrendnel meglattam a kezet: a sebesre ragott koromagyat. Mint egy szeizmograf, olyan volt a keze mindig. Ragta a kormet, ez volt az alapallapota, keptelen volt leszokni rola. Ha rosszabbul mentek a dolgai, jdtt a koromagy. Egy ujjon, ketton, harmon, eppen csak eszrevehetden, a ra figyeldnek vagy mindenkinek lathatdan. Ezek voltak a fokozatok. De a kilenc ev alatt soha ennyire vorosen, husbavagoan, kegyetleniil.

A vegen, a ruhatarnal - mikozben a zsebebe csusztatta a kezet, mintha csak a biletat keresne - azt mondta, latja, hogy jol vagyok, drill neki. Es hogy most van meg egy kis gondja, rendbe kell hoznia a dolgokat azzal a masik lanynyal, de kiilonben vele is minden oke. Masa is megbocsatott volna Versinyinnek, ha meglatja azt az agyonragott kezet, gondoltam, es hogy mostantol kezdve mar csak magamnak leszek az emlekezete.

Aztan a villamosrol kiildtem neked egy sms-t Szingapurba, hogy siess azzal a feledekeny memoriaval, hazavarlak.