Irodalmi Szemle, 2018
2018/2 - ESTERHÁZY - Sebők György: Űrnapló; Varjak (versek)
VARJAK Az aszfalt tiikren egy dsz konty vitorlazik tovabb. Egy dolgat vegzo ember vagy allat fagy be a fa ala. Es mindig csak a kozeledeserol beszelnek a viharnak, ami sohasem er ide; latszik most is. A baljoslatu dolgok erdekesebbek, egyik helyrol tor a masikra ugyanaz a vihar, az odafele fesziiltsege izgat benniinket. Az emeletrol nezve nem tart senki sehova, mert minden lepesben uj alakok sziiletnek. Egy kabatnyi voros harag goze dagad fel az erkelyig. O mindig csak megy, es sosem erkezik meg. Egy kozuliink, az odafele fesziiltsege izgatja dt is. Ha szembe jonne veled, annyit mondana, - mutatva arra a nem tul tavoli zold placcra hogy huszonnegy varju van. Mindig csak szamol, es mindent megmer. Valakinek persze aztan el kell mondania, kiilonben nem lephet tovabb sem o, sem a vilag, az ove biztosan. A haz mellett azota is huszonnegy varju van. Ide latom. Meg nem mondhatta el neked, meg nem hallgattad meg. Pedig szembe jott mar veled biztosan, ezerszer, es rad var, hogy az idoddel gondozd dt. Kitavaszodik a tudom, ahogyan mellkasomba szivok az eg aljabol, eleg, es megosztom, ami megmarad belolunk: horgdimbe gyokereznek ezek megperzselddott, diihos kilelegzesek, ujra es ujra, mikor lenyomom torkomon a nappalt. A voros leptek nyoman az ejjelek csak atrebbennek fdlottem, es tudom, tobbe nem ferek be alajuk.
