Irodalmi Szemle, 2018

2018/11 - Szászi Zoltán: Orpheusz, az univerzális ember az én kórtársaim (próza)

tenger hullamainak hangjara leheli ki lelket Tomi varosaban, igen, o volt az, aki arrol szamolt be, hogy Orpheusz halalat a vad lenyek, a menadok okoztak. (Mainadoknak is irjak nevuket, s allitolag a mania szo is innen ered!) Ok voltak mindig is Dioniiszosz, a bor istenenek hu kiseroi, az allanddan elragadtatottak, vagy csufabban mondva mindig csapreszeg bacchansnok, akik irigyek voltak a harfas dalara. Eloszor ezek az elazott nemberek megprobaltak Orpheuszt agyonkovezni egy domboldalon, de nem sikeriilhetett az, mert az o zenejetol megszelidiiltek meg a feleje dobott sziklak is, laba ele hulltak es nem akartak megiitni az aldott enekest. A feldiihodott menadok ezert egyszeruen szetteptek. Micsoda veg! Csak lehet-e ezt feledni?- A nok lettek a vesztem. Istenek, jol van ez igy! - szolt az drok Orpheusz, majd belenyugodott abba, hogy most megideztek es ujra es ujra meg fogjak meg idezni ot, az univerzalis embert. Mert ki isteneknek kedves eletben, s halalban, annak kijar az ordkkevalosag a poetak emlekezeteben. A harfa meg el nem kopik, hangja drok, nem valtja fel a mitoldgiaban a villanygitar.