Irodalmi Szemle, 2018
2018/11 - Csabai Máté: Négykezes (próza)
nak hittem, az alom, am it ereztem, csalodas, es ami valdsag, az az alomban ervenytelen. Ilyenkor csak egy dolog koti ossze ezt a ket vilagot: ez a dallam. Ezt a dallamot kell eljatszani. Ha azt kerdezed, mi a titkom, ezt tudom mondani. Mindig azt a hatart keresem, amikor mar megszundk azert, hogy amit jatszok, az lehessen.- Ugy probalok jatszani, ahogy te jatszanal - mondja Lili, ahogy felkelek.- Nem fog menni. Nevetek.- Finoman, kicsit tetovazva. - Es tovabb jatszik. - Igy. Megfigyeltem, hogy a csuklodat par hajszallal alacsonyabban tartod, mint en. Kicsit alacsonyabbol utsz a billentyukre... A kezemet nezem, kinyujtom, es ugy teszek, mintha hangszer lenne elottem. Megprobalok magasrol iitni a billentyukre, megemelem a csuklomat, ugy ejtem ala. Felugrom, a zongorahoz rohanok, es jatszani kezdek. A ritmus eles, a hang hatarozott, erzem, ahogy az ujjam vege belefajdul az iitesbe, az ujjperceimnel pattogzik az elektromossag. Ugy probalok jatszani, mintha Lili jatszana. Lili felrehajtja a fejet, halvanyan mosolyog, vegiil igy szol:- Elmegyek reggeliert. Most, hat ewel kesobb is erzem, amit akkor. Lilire varok, mar orak ota nem jon vissza. Megoltek. Elraboltak. Eluthette egy auto, vagy atzuhanhatott egy hid korlatjan, amikor dsszeutkdzdtt egy biciklissel. Koriilnezek a szobaban, es eszreveszem, hogy Lili dolgainak jo resze eltunt. Szappan, fogkefe, tampon, a nyaklancai, az arany karkotok, amikhez annyira ragaszkodott. A targyak korvonalai elmosodnak, a fenyek kielesednek, a hangok eltompulnak. A foldszinten nyiizsgo muveszek, festok, irok, bohocok es masfele bolondok, akik ebben a pillanatban ihletettek, atkozottak, boldogok es szomoruak, es egyaltalan, annyifelekeppen ereznek, ahanyan csak vannak, megallnak egy pillanatra, es felneznek a plafonra. Nekivagom magam a szekrenynek, konny nelkiil zokogok, es ha csak egy pillanatra is, megprobalok nem gyonyorkodni a keserusegemben.
