Irodalmi Szemle, 2017
2017/1 - Nyerges Gábor Ádám: Mikor a rónán pacsirta dalol (regényrészlet)
aljas gazember megprobalta „formai okokra” hivatkozva keresztiilhuzni a magyarsag (hangulyozottan bekes, demokratikus!) ujraegyesitesenek eszmenyet, mint bizonyara mindenki ertesiilt mar rola, par hete mar ezek is beadtak a derekukat, gyozott a nepszavazast dhajto nep akarata. 1940. augusztus 30-a ota (bocsassanak meg, keri a tisztelt kozonseget, amiert hirtelen datumokkal dobalozik, neha meg ilyenkor is elotor beldle a tortenelemtanar) nem volt ilyen esely a magyarok kezeben. Visszafogadni elszakitott tarsainkat, segito kart es testveri jobbot nyujtani felejuk annyi ev elszakitottsag utan - persze csak, villan a szem, ha a testveri jobba meg annak elotte bele nem mar egy vagy ket bal kez. Kacag. Paran feszkelddnek. Na hat csak ezert enekel most a testveriessegrol es a bajtarsiassagrol is, inert (levegovetelnyi hatassziinet, majd a kovetkezo hang eldbugatasa meg a kiejtes elott, legmelegebb, tisztabb nezes eloszedese a repertoarbol) ugy erzi, onok elott lehet. Onok nem ertik felre, nem magyaraznak bele semmi rosszat ezekbe az artatlan es szep dalokba, melyektol annyi evtizeden at fosztott meg minket (mint megannyi mas kulturkincsunktol) a zsarnakoskodo, idegen hatalom. Vagy ahogy egy boles es gyakran felreertett allamferfi is mondta (kz mondta?, kerdezi felhangosan sugva fejet zavartan ingato uratol egy bezs szinu puloveres holgy): „inkabb hos egy pillanatig, mint rabszolga egy eleten at”. Az utobbibol nekiink mar kijutott tobb is, mint ami egy eletre valo. Most majd, mikor az urnak ele jarulunk, hogy ddntsiink honfitarsaink kettos allampolgarsagarol, meglehet tan az az egy pillanat hosiesseg is. Na de latom, Fricikem, mar te is unod a lamentalasomat, fordul egyszerre az egyebkent csillogo szemekkel, felheviilt izgatottsaggal minden szavan csiingd zongorista fele. Fricikem majdnem elfelejti sajat sorat, de
