Irodalmi Szemle, 2017

2017/5 - SZOCIO BÓNUSZ - Deczki Sarolta: A szűkösség terei - Rövid szociotörténeti vázlat (tanulmány) / SZOCIO BÓNUSZ

melyek a szociografia alapanyagat alkottak: a valosagrol es az elbeszelo enrol van szo, valamint az elbeszeles nyelverol. Ketsegtelen, hogy a szociografia is fiktiv miifaj, am fiktivitasat nem tematizalja, es nem problematizalja a sajat, tarsadalmi valosagra vonatkoztatott nyelvi es megismerd kompetenciajat. Nem problematizalja tovabba a tarsadalmi valosag fogalmat sem, mint ahogyan a valosaget sem altalaban. Marpedig ezek a fogaimak a kilencvenes evek elejen gyanussa valtak - tegyiik hozza, teljes joggal. Illuziova valt a szoveg es a referenda szoros kapcsolata, az, hogy a szoveg hatarozottan ra tudna mutatni valami sajat magan kivuli entitasra. Az irodalom deiktikus funkcidja hatterbe szorult az onreferencialitassal szemben, mint ahogyan a valosagra hivatkozo proza is az ugynevezett szovegirodalommal szemben.

Ennek a fejlemenynek a kovetkezmenye volt, hogy a valosagot abrazolni kivano, a nyelv es a beszelo en kompetenciait, vagyis az elbeszeles nehezsegeit nem problematizalo irodalmi szovegeket az allasfoglalasait a legujabb elmeleteken iskolazott kritika korszerutlennek minositette - igy Tar irasait is. Ahogyan Szilagyi Zsofia irja: „A szovegszeru irodalom (nevezziik most jobb hijan igy) eloterbe keriilesenek es az elmeleti beszedmod egyre eroteljesebb jelenletenek az egyiittes folyamata soran ugyanis a prozaelmeleti szempontokat ervenyesito kritikusok, irodalomtudosok ertheto modon azokat a muveket valasztottak irasaik targyaul, amelyek kapcsan kiildnosen jol es hatasosan lehetett bemutatni, hogyan irhato le az elbeszelesmod problematizalasa, a szoveg dnreflexiv jellege, a tortenet felbontasa. Ennek a ket sikon lezajlo rendkiviili jelentosegii paradigmavaltasnak igy az a tobbek kdzott Tar muveinek ertelmezestortenetet befolyasolo kovetkezmenye lett, hogy az ilyen kategoriak menten nem vagy csak nehezen leirhato eletmuvek altalaban hatterbe szorultak, s jobbara a teoretikus szempontokat is ervenyesito kritikusok hallgatasa nyilvanitotta oket korszerutlenne.”6

firdemes azt is atgondolni, mit jelent az irodalomban korszerunek vagy eppen korszerutlennek lenni, es ki donti ezt el? Ki az, aki teljes biztonsaggal meg tudja mondani, hogy eppen „mit kivan” a kor, vagy milyen poetikakon es narracios eljarasokon keresztiil szolal meg? A korszerusegrol valo dontes egy olyan iteszi poziciot feltetelez, melyet a posztmodern elmeletei eppenseggel elutasitottak: a mindentudo, onazonos elbeszeloet. Tovabba a tarsadalmi problemak sem tuntek el, sot, a kilencvenes evektol egyre sulyosabbak lettek, am a „korszerutlen” Tar Sandoron kiviil keves fro foglalkozott veliik. Ez azonban puszta tenymegallapitas, es nem mindsites, hiszen a jo irodalom nem a targyatol lesz jo, es a tar-6 S

zilagyi Zsofia, „Ugy halsz meg, nevetve, boldogan” (Tar Sandor: Norajon), Alfold, 2000/10, 96.

CSOK (BOS.SK), 2014 100x70 cm