Irodalmi Szemle, 2017
2017/5 - SZOCIO BÓNUSZ - Martin Reiner: Angyal; Pech (próza, Garajszki Margit fordítása)
tolyat, vagy inkabb rejtse el a hata mogott? Ez a nagy nyugalom mindeniitt... Csak nem az a bizonyos hirhedt vihar elotti csond?- Chuj szvjascsennaja! Radecek keze erotleniil alahullott a kisagyak kozbtti resbe. Az ismeretlen a jobb kezevel megfeszi'tette a pisztolyszijat, es kisse eloreejtette a vallat, hogy sziikseg eseten gyorsan a bal tenyerebe csusztathassa a geppisztolyt. Majd az elhatarozas es a bizonytalansag furcsa egyvelegevel az arcan belepett az epiiletbe. +++ Szlvtepo kialtas hangzott fel, a meglepett gyerekek ebredezni kezdtek. Csak az egyik gyerek ugrott fel az agybol es futott az ajto fele; nem Radecek volt az. A kisgyerek hatarozottan benyitott a szomszedos terembe, es az ajtofelfa meg a kilincs koze szorulva, pislogo szemekkel figyelte a fenyben uszo jatszoszobat. Az igazgatono, aki a rovid kialtast hallatta, addigra eltunt a terembol, de a franciaablak elott valami imbolygott, tekergett a fiiggonynel. Nem emberre, inkabb egy nagytestu, ketsegbeesett legyre hasonlitott, amelyik szabadulni szeretne a ragadds pdkhalobdl. A halk morgas, ami a torkan kijott, a legkevesbe sem emlekeztetett emberi hangra. De a kisfiu nem felt. Csak attol, hogy meg azelott bejon valaki a jatszoszobaba, mielott a zavarodott angyal megaldana ot. Ekkor hangos reccsenessel elszakadt a fuggdny, a test egy rovid rangassal a foldre zuhant. Mikor vegre kiszabadult es felemelkedett, egy szep feher arc jelent meg a gyermek elott, eros fogakkal es fenyes gloriaval, ami feher langkoszorukent vette koriil a fejet. A gyermek megbabonazva lepett a latomas fele maga mogott hagyva az ajtdt. A kovetkezd pillanatban azonban megint egyediil maradt a teremben. A szel valahonnan kintrol labdobogas hangjat hozta be, majd nagy nyugalom szallt a helyisegre, amit csak az ebredezo gyermekek csicsergese zavart meg. Mintha az egesz csak a delutani alvas melyerol felbukkano alom lett volna. +++ Fel draval azutan, hogy visszaallt az ovodai vilag rendje, egy masik hang hangzott fel, olyasvalaki hangja, akit mindenkinel jobban szerettem. Gyorsan felalltam az agyamban, vigyazzallasba vagtam magam, mint egy kis katona, iinnepelyes kifejezest oltve az arcomra. Soha elotte es ez utan sem mentem haza szerdan az ovodabol. Csak egyetlen egyszer; azon a napon, amikor Briinnt megszalltak a romlas angyalai...
