Irodalmi Szemle, 2017

2017/5 - SZOCIO BÓNUSZ - Szalay Zoltán: Elmúlik (próza)

volna a teljes ev, nem csinalt joforman semmit, miutan nem tanult meg nemetiil, beiratkozott egy spanyolkurzusra, es most arra gyujt, hogy kivandorolhasson Argentinaba. Ragaszkodik a kivandorolni kifejezeshez, mondta, mert abban van valami visszavonhatatlan, de aztan hozzatette, hogy csodalkozna, ha vegul megtenne. Vegtil azt is elmeselte, hogy az osei felig olaszok, az anyja reszerol - bar az anyja mar nem tud olaszul, es spagettit sem csinal valami kiilonlegeset -, de valahogy Olaszorszag soha nem erdekelte ot. O figyelmesen hallgatta Davidot, neha-neha kozbekerdezett, itt-ott a telefonjara pillantott, es amikor felvillant a kijelzo, David is odanezett, mintegy nyugtazva, hogy fogy az idd. Erkezett meg nehany iizenet, villant neha valamelyik applikacio, a pincer kihozta a masodik martinit, odakint a vekonylabu lanyokat marcona, elhizoban levo, idegesen dohanyzd ferfiak valtottak fel, akik mar a fejukre huztak az ilyenkor kotelezd kapucnit. A szemben levo hazsoron sorra egtek ki a karacsonyi fuzer egoi, advent vegere talan kialszik mind. Fogytak az emberek a kavezobol is, egy borostas, laptopos ferfi meg az egyik sarokban tilt, egy korso sor mellett, amibol nem akart eltunni a hab.

Eljott az a pillanat is, amikor az alacsony pincer, aki, most mar beugrott neki, olyan volt, mintha a haromkiralyok lovaszfiuja lenne, kerte az utolso rendelest, mire o szolt, hogy nem, mar fizetnenek. Mindjart szolt Davidnak, hogy mivel neki van a sziiletesnapja, ragaszkodik hozza, hogy o fizessen, es nem fogad el semmifele ellenkezest, amibe David konnyeden beleegyezett. Mig a penztarcaja utan kutatott, es rendezte a cechet a mar kisse nyuzott pincerrel, David valahonnan elohuzott egy csomagot. A csomagoldpapiron apro kis szoke balerinak voltak, hosszu szempillakkal, pirospozsgas arccal. David csak annyit mondott, boldog szulinapot, es egy ovatos mozdulattal feleje tolta a csomagot. A csomagolas kisse hevenyeszett volt, de legalabb nem kellett sokaig bibelodnie vele, es kozben a hangos sziwereset hallgatnia. Egy rozsaszin egyreszes furdoruha volt a csomagban, leengedte az area elott, hogy eltakarja a megdobbeneset. Korulbeliil az o merete volt, meg ezt is kitalalta a fiu. Azt mar nem, hogy nem szereti a vizet. Talan a nyelviskolaban mondott valami felreerthetot. Megkbszonte, nevetett, de nem tett hozza semmit.

Egy darabon egytitt setaltak meg odakint, David meg elsiitdtt egy poent a pincer kabatjarol, amit allitolag a fogason latott, es szerinte teveszdrbol keszult. A sarkon kellett elvalniuk, es most ugy erezte, hogy vegre elpirulhat, es talan valami dontest kellene hoznia. David mintha kozelebb hajolt volna a kelletenel, es vegul egy esetlen szajpuszi lett a vege, ami utan legalabb lehetett egy jokedvut kacagni. David meg intett neki tavolodoban, amire o csak egy enyhe mosollyal biccentett vissza.

Hazaerve ledobta a rozsaszin fiirdoruhat a taskajara. Keso volt, alig par perc maradt a szuletesnapbol. Allt a szobaban, a lampafeny mintha egyre halvanyult volna, es vele egyiitt a fiirddruha rdzsaszfnje. Tudta, hogy soha az eletben nem fogja viselni.

PICTO GRAMOK, 2005, 120x100 cm