Irodalmi Szemle, 2017

2017/4 - SZOCIO - Csanda Máté: Forgatókönyvek félelemre - Vida Gergely, horror, klasszikusok (laudáció) / SZOCIO

idd sines ra, sodor a latvany, ami akar egy pillanat alatt rettegesbe, horrorszeru lettapasztalatba fordulhat - tekintet es felelem, felelem es reszketes kibogozhatatlan texturajaban bolyongunk, ugy is mondhatnam, hogy bokaig gazolunk a halal-fele-tarto-letben, valosag valosag hatan, mint egymasbol nyilo popup-ablakok, mi meg csak kapcsolgatunk-klikkelgetiink, vagy mar azt sem, merthogy nem birtokoljuk a latast, esupan berloi vagyunk annak, felhasznalok, egyik felelembol a masikba, hopp, maris masik felelem, ami megint csak atuszik egy ujabba, ami meg metasztazisokat ereszt, fade-out, fade-in, szoval mintha csak a tekintet volna ugyanaz, amibol meg sehogy sem lehet kiszallni, meg hat mi is nezve vagyunk, folyton folyvast, mindig is es mar eleve nezve, mikdzben mindent athat ez a - hogy is mondjuk - tekintetnek kitettseg tapasztalata, tekintet es undor, tekintet es a tisztatalansag erzetenek kibogozhatatlansaga, a sejtes, hogy legbeltil mi is esupa mirigy vagyunk, nyirokesomo, huslebeny meg ilyesmi, es barmikor szetnyithatoak, es ha szetnyitodunk, akkor kampec az ennek, kampec a vilaglasnak, es hat hiaba, vegiil is minden a tekintettel kezdodik, Otto Pacht utan szabadon, kezdetben volt a szem (s csak utana, joval utana az iras), sot, ha hihetiink egyes teoriaknak, az en is - vagyis mindaz, amit sebteben, jobb hijan ennek neveziink - a tekintet aktusa reven letesiil, valami megmagyarazhatatlan oshasadasban, amitol kezdve egy egesz eleten at ezt a meghasadtsagot probaljuk behozni, befoltozni, tukorelmeny, satobbi, szoval hogy mintha csakis a tekintet letezne igazan, pontosabban mintha a tekintet furna-vezetne a legmelyebbre, a legosibb, legzsigeribb tapasztalati es indulati retegekig, mintha a tekintet lenne a legkozvetlenebb viszonyban az iszonyattal, amely talan az egyetlen igazi, oseredeti es maradektalanul sajat tapasztalat ebben a randa, rohanva rohano, potvalosagokat, potelmenyeket, hiperlinkeket, vizualis proteziseket termeld, sajat szimulacidjaban feloldodo vilagunkban, egy olyan vilagban, melyben ugy nez ki, vegleg es menthetetlenul osszekutyulodott fictum es factum, valosag es szimulakrum, szent es profan, valosag es hipervalosag, melyben Michelangelo freskoreszletebol is barmikor bargyu, kommersz kepernyologos kontent valhat: pixel pixel mellett, egyek es nullak, es igy tovabb.

„Valahogy mindig a latasnal kotiink ki” - olvasom a LEFOLYAS, avagy Jegyzetek A zsdnerkolteszet megujitdsa (2) c. vershez c. versben (egyaltalan micsoda ez? onallo vers? versmaradek? mutacio? parergon? appendix? addendum?). Es valoban, egymasba esuszo latvanyfoliak es latvanyszilankok szovetevel van dolgunk. Ugy kepzelem, hogy Vida Gergely valojaban egy korboncnok - preparatumokat keszit, mintha nyelvet, kulisszakat, kepeket, formatumokat keresne-valogatna egy alapvetden mar meglevo, fortyogasban levo, felig-meddig mar formava szervezodott valosaganyaghoz. Boncol, desztillal es fermental, rendszerez, vagolapra es targylencsere helyez mindenfele gondosan begyujtott, megtisztogatott, szetszalazott horror-nyers-