Irodalmi Szemle, 2017

2017/2 - KLASSZIKUS - Soóky László: Negatív identitásproblémáink (Székely Csaba: Bányavakság - tragikomédia, A Komáromi Jókai Színház koprodukciója) / KLASSZIKUS

SOOKY LASZLO

NEGAT IV I EIENT I TASPROBLEMAI NK

(SZEKELY CSABA: BANYAVAKSAG - TRAG IKOMEDI A,

A KOMAROMI JOKAI SZINHAZ ES A KASSAI THALIA SZINHAZ KOPRODUKC16JA)

Szineszek: Fabo Tibor (Ince) Benko Geza (Florin)

Toth Tibor (Izsak)

Vasvari Emese (Iringo)

Lax Judit (Izabella)

Kozremukodok:

Gadus Erika - diszlet es jelmez Forgacs Miklos - dramaturg Lakatos Robert - zene

Czajlik Jozsef - rendezd

Kozel fel evszazadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Komaromi Jokai Szinhaz es a Kassai Thalia Szinhaz vezetese ugy dontson, hogy nagyon szeretik egymast. Megirta minden ujsag, bemondta a radio, megmutatta a televizio egynemely csatornaja. Orvendjiink.

Azt, hogy eddig miert nem szerettek egymast ennyire, azt nem mondtak. Ne is firtassuk.

Azt se mondtak, hogy a munkamegosztasnak ez a formaja jelentene a boldog jovot, merthogy elemezni kell a helyzetet. Bizakodjunk.

Az eloadas szakmai reszenek tulnyomo tobbseget a kassaiak vallaltak (dramaturg, mozgas, zene, rendezes), a szineszek megosztodtak: ketto innen, ketto onnan, Gadus Erika es Benko Geza Jolly Jokerkent alltak a sarat. Nem azonos szinten.

Kezdjiik a darabvalasztassal. „Ketszer nem lepsz ugyanabba a folyoba.” - mondta Herakleitosz Krisztus sziiletese elott jo hatszaz ewel. Erre a felvetesre Szekely Csaba sem cafolt ra. A Banyavirag megirasa es sikere utan folytatni kivanva a diadalutat (vagy kiilso unszolasra), eldvette a kaptafat es raigazitotta a Banyavaksag cimu tragikomediat. A kaptafa visszalott. Szekely nyilvan jo ismeroje az erdelyi dramairodalomnak, alapvetokent Tamasi Aront jeloli meg. Teheti, hiszen van kikbol mazsolazni, ha nelkiilozhetonek tartja mondjuk Szekely Janost, Siito Andrast, vagy Paskandi Gezat, hogy a korabbi tortenetrol es az Erdelybol elszarmazott dramairokrol ne is szoljak. Ugyanakkor egy felveteset itt is rogziteni szeretnem, mert pontos anamnezist kovet: „kevesbe fontos, hogy milyen a szoveg, sokkal lenyegesebb az, hogy micsoda: politikai tett, az ondefinicio harcos formajanak eszkoze, helyzetjelentes a kisebbsegi sorsrol. Ez persze leveti magarol a kritikai hozzaallast, a megfelelo kritika hianya pedig sziiksegszeruen igenytelenne tesz.”

Amennyiben ezt a gondolatsort hazahozzuk es ravetitjiik a szlovakiai magyar dramairodalom helyzetere, mas nem, csak a hiany es a dilettantizmus juthat az esziinkbe, az is csak a legfelvidekibb, legprovincialisabb szinten. Az itteni tarsadalmi, politikai es szakmai kritika hianya teszi lehetove peldaul azt, hogy a kozeleti es politikai gatlasnelkiiliseg napjainkban csap at a szinjatszas szferajaba, s magukat „Szinhaz”-kent futtato, kilora megvasarolt szineszek es szineszi csoportosulasok segitsegevel, szakmai kontroll nelkiil bedaralja a szlovakiai magyar szinjatszast (is). Kossuth-dijas es erdemes muvesz szineszeket rant magaval a pojacasag politikai hatalomtol buzlo pocegodrebe.