Irodalmi Szemle, 2017
2017/12 - SZABÓ LŐRINC I. - Horváth Kornélia: A megértés kérdései: Az Egy álmai (tanulmány) / SZABÓ LŐRINC I.
naciok meggyozd gyakorisagaban mutathato ki. Ketsegtelen azonban, hogy a versritmus e tekintetben is mintha mindenkor „szdkni probalna” az ertelmezo olvaso elol: ketsegteleniil korulir valamifele allandosagot, ugyanakkor sosem „egyezik”. Ezt a kettosseget (egy es azonos’, megis sokfele es megragadhatatlari) a rimszerkezet is megerdsiti. Egyfelol a 6 versszakra egyseges es „allando” rimkepletet allapithatunk meg, ennek elvont formaja igy nezne ki: x a x a b b b c x c, vagyis a negy sorra kiterjedo felrimes szerkezetet egy harmasrim kovet, s azt egy csonka felrim zarja. Ez a konstrukcid onmagaban is jol „kepviseli” variabilitas es egysegesseg viszonyat es poetikai egyensulyat a versszovegben. Hozzatehetjuk azonban, hogy nehany versszakban a fent vazolt alapstrukturahoz kepest „finomhangolasok”, azaz tovabbi pontositasok tortennek. Igy nehany szakaszban az elso negy sort egybefogo felrim keresztrimme, a felrim pontosabb valtozatava „szigorodik”, mint az elso (olyanok - lelkiallapot), az otodik (hatdr - magany) es a hatodik versszakban (Csak - sem ad), s talan nem veletlen, hogy ezek a „pontositd” valtozatok eppen a vers kezdo- es zaroszakaszaiban ervenyesiilnek. Masfelol kiildnosen erdekes, s mindenfajta egysegesseg-igenynek szinte bosszanto modon fittyet hanyo karaktert mutat az egyes versszakok utolso elotti vaksora, azaz a rim elhagyasa. Elegge meghokkento az olvaso szamara, hogy eppen a tizsoros szakasz utolso elotti sora - amelynek jozan strofikus-ritmikai, egyben szemantikai megfontolasok szerint - a szakasz lezasarasat, „lekerekiteset”, „egessze tetelet” kellene szolgalnia, egyszerre renitens modon kibujik e „szolgalat” alol (mikent a versbeli beszelo es/vagy a „lelke” probal szokni a „rabsagbol”). De a szerzo meg itt is el egy „csavarral”: az elso es a negyedik szakaszban az utolso elotti sort rimelteti a masodik es negyedik sor zarszavaval (vo. mas-megfogalmazas-mar, illetve szokik~racsait~nekik), vagyis e ket versszakban kiiktatja a vaksort. A befogado megsem nyugtathatja magat egy „szep” es lekerekitett lezarassal, hiszen a nem rimelo sor rimesse tetele ugyan megtortenik a kezdo elso, de nem megy vegbe a verszaro hatodik szakaszban (sot meg az azt megelozd, utolso elotti dtodikben sem). A versszoveg tehat szinte jatszik az olvasoval, s valoban „szovevenynek” mutatja magat, amelybdl azonban latszolag ujra es ujra felkinalja a szokes, mi tobb, az egyiittes szokes lehetoseget („Szdkunk is, lelkem...” - kiem. H.K.). Egyuttal pedig a befogadoi erzekelesben nagyon is konnyen aktivizalodo vagy „aktivizalddhato”, hangzasbeli megfelelesen (paronomazian) alapulo szoveveny-szokeveny parhuzamra is rajatszik, ahol a paronomasztikus egybehangzas sziiksegszeruen a ket szo jelentesbeli megfeleltetesere
