Irodalmi Szemle, 2016
2016/7-8 - NYÁR - Csobánka Zsuzsa Emese: Megérinteni egy nőt (regényrészlet) / NYÁR
a legfajdalmasabban eltek meg a tel okozta hianyt: sotet hajnalok tapogatozasai utan hunyorogva koptek a tiikorre, hogy nem emlekeznek semmire. Se a lombra, se a platanok sugdoldzasaira. Es ha ezekre sem, akkor masra minek. A tel arra volt jo, hogy elfelejtsenek gondolkodni, a hidegben osszeszukiilt ereket hiaba tagitottak palinkaval, hiaba tartottak a tuz tele az atfagyott ujjakat, a kezfej egyre szederjesebb es foltosabb left evrol evre. Hiaba ddrzsoltek, dugdostak, mint a viraghagymakat a foldbe, nem jott megvaltas. Maradt a kesztyu, aztan az is elkopott, maradt a folt, mintha a teremtd maga szamolna vissza az emberen az ujjlenyomatokkal. Aztan mikor korbetapogatta az osszes vegtagot, el lehetett koszonni egymastol. Ettol rettegtek, ezert bujtak ossze ejszakankent a nok es a ferfiak, athazudtak az almok idejet, hogy aztan kilenc honappal kesobb a hasas testu asszonyok a fold fele nehezedhessenek, mikozben a szentjanoskenyer termeseit seprik halomba. A teremto erintese miatt persze nem volt mit rejtegetni. Ezt kellett volna megerteniiik, hogy attol, hogy percre beosztottak bnmaguk es egymas idejet, meg az idoben eltek. Csak a multban es a jovdben bolyongtak, hatha elfeledkezik roluk a halal, vagy felrebeszel. Ezert volt minden. A halaltol vald folyamatos rettegesben elfeledkeztek a magokrol. A kertekben viszont a huvos marciusnak hala duzzadt, novekedett a paprika, a paradicsom es a kukorica is, aztan megrepedt a mag kiilso burka, es erotol duzzadva tort a feny fele. A szolot ugy metszettek a ferfiak, mintha abbol tul sok lenne, a kacsos agakat vadul teptek ki egymasbol. A gyerekek masnap riadtan szedegettek ossze az elhullott gallyakat, nem tudtak megfogalmazni, csak erosen ereztek, amit apa tett, az valami ellen vald. Melyrol, am annal erosebben tort fel beloliik a sohaj, hogy nem lesz mit osszehuzni a fejiik felett. A kitakart egre onnantol kezdve nem mertek felpillantani, cinkosnak es vetkesnek ereztek magukat, hiaba dusultak juniusra a toke levelei. Teltek az evek, es az imadsagoskonyv hatso lapjai koziil eletteleniil peregtek ki az apro gallyak. Feltartoztathatatlanul kozeledett. A nehezkes test alatt nyogtek a lepcso fokai, patinas falepcsok voltak, szazeves haz evszazados emlekei, tomdr fenyobol acsolva. A szive a torkaban liiktetett, evek ota kesziilt ide, a forduldban viszont megremult, mikor felismerte a belehasito uj erzest, hogy o ezt nem akarja. Az elmult harmincharom ev zajongasa, a zsibongo elet es a csond, amit ok ketten egyiitt megeltek, egymastol tavol, mindenre valaszt adott. Elkaromkodta magat, ahogy osszeszorult a szive, megvaltoztam, ddrmogte az orra ala, es egyszeruen nines felteheto kerdes, nines megfogalmazhato mondat, mert tudnak egymasrol mindent ok ketten. Ennyi ev kellett ahhoz, hogy ezt kimondhassa, ezert volt valamennyi almatlan ejszaka, az osszes magaban fogalmazott, atirt es
