Irodalmi Szemle, 2016
2016/7-8 - NYÁR - Csobánka Zsuzsa Emese: Megérinteni egy nőt (regényrészlet) / NYÁR
dor fele megiramodott, aztan megallt, pont, mint az ablakiivegen vegigcsorgo eso gyerekkoraban, amit kepes volt orakon at nezni. Paras, fiilledt ejszakak lettek ezek, mert magaba szivta az ablak es a nyak nedvesseget, azzal almodott, ami a sik feliileteket oldotta, es arra ebredt, 6 maga csuromvizes, nincsen benne semmi kemenyseg, de olyan atlatszo, mint a fakeretbe szoritott iivegtabla, es akkor fogadta meg eloszor, legkozelebb addig nezi a nok nyakat, mig kiegyenlitodik a kemeny es a puha kdzti vekony sav. Ellenkezd esetben ossze kell torni az osszes ablakot. Most jeges szel fuj. Hideg van, a keso majusi nap mar lement, az eso orakkal ezelott elallt. Fogalma sem volt, miota allt az ajtdban, egymasra merdleges es parhuzamos savokban gomolygott az a sok semmi, olyan lelkesiiltseggel, hogy azt lehetett hinni, mindegyik tart valahonnan valahova, sot, ez a cel vegiil egyetlen, es minden osszeer a vegtelenben. Hiilyeseg. A figyelmesebb szem pontosan latta, milyen celtalanul es ketsegbeesetten keringtek dnmaguk koriil, mert mogottiik az ejszaka egyre kozeledett, keszen arra, hogy elnyelje valamennyi utat, a kerengok vegre hazaterhessenek. Azt jo lett volna latni. Jo lett volna latni azt a savot vagy partvonalat, ahol egybeer a melykek eggel ez a zaklatott vonulas, de az ajtdban allo erezte, tul faradt itt allni, hideg is van, meg is szomjazott. Lentrol zaj szurddott fel, mint mikor nyaron a medence zsivajat fujja a nyugagyak fele a szel. A vastag, oblos falepcsdkon komotos lepesekkel tartott valaki felfele. Mar eppen indult volna be, amikor ugy ddntott, nem hazudik tovabb. Nem tesz ugy, mintha nem varta volna az erkezot. A dontestdl kicsit megszediilt, viszont ketsegteleniil eberebbe valt, megigazitotta magan a kabatot. Eszebe jutott Magda, es Magda keze, ahogy ket kezzel emeli le a teknochej kertet az orrarol, es tanacstalanul forgatja maga elott a szarakat. Itt lett vege, es valt folytathatatlanna. Mindig, amikor Magda kezet ujra latta abban a fenyben. A szemeben a borongos eget tiikrozodni, a puha mosolyban a megbocsatast atsuhanni. Elviselhetetlen kepek. Velinger Abel kilepett az ajton, es elindult a folyoson levo racs fele. A korlaton konnyeden fordult at a test. Nem latta senki, de utobb az allt a jelentesben, akar eletben is maradhatott volna mint nyomorek. A szomszedok egesz nyaron kinosan keriilgettek azt a foltot, ami inkabb csak a hult helye volt, mint valodi nyoma egy ember eletenek. A szel erdre kapott, a lombok hangosan kezdtek zdrogni, az agakat ugy ingattak, ahogy ertetlenkedni szokott az ember. Egyszerre tobb iranybol fujt, es tiz ujjal turt bele a fak hajaba a szel. A jelentesben idot is megjeloltek, ez formasag volt, de kihagyhatatlan lepes, hiaba zarhattak ki az idegenkezuseget. Husz ora het. Az eg kekessziirke, elesek a konturok
