Irodalmi Szemle, 2016
2016/5 - TALAMON ALFONZ - SHAKESPEARE - Czinki Ferenc: A pozsonyi metró (kisprózák)
Egy percig nezik egymast. Az eg szerelmere, fiam, megfazol ebben a kurva huzatban. A lemezt meg kellene forditani. A kes Egyebkent mar tobb honapja figyeli a hattyukat. Akkor vette oket eszre a toltes tuloldalan, a keskeny vashid mellett. Akkor meg nem gondolt semmi masra. Nezte oket nemi ahitattal, lenyugozte a fehersegiik. Az alakjuk. Meghokkento letezesiik a telepi rengetegben. Szolt a lanynak is, beszeltek rola. Egyaltalan, mit keresnek ott? Az emberek lemennek a kanalishoz, kutyat setaltatnak, gyereket tologatnak, erre ezek elhapognak melletttik, mintha ovek lenne az egesz lakotelep. Honnan johetnek, es hoi alszanak? Egyaltalan, milyen pozban alszik egy hattyu? Elheveredik, es fejet a szarnyan pihenteti? Szokott-e nyujtozkodni peldaul? Hogy mekkora szarnyai vannak ennek is, amelyik epp itt teblabol mellette! Adatkozlo hosom maig nem tudja, honnan keriiltek a hattyuk 1976 tavaszan az epiilo pozsony-ligetfalui lakotelepre. Meg az is lehet, hogy itt maradtak. De akkor hoi bujkaltak eddig? Egyre kilatastalanabbul szurkiil a delutan. Negyedszer hallgatja ugyanazt a kislemezt. Az enekes valami majusrol, bordndrol duruzsol, meg meg ki tudja, mirol, adatkozlo hosom erre mar nem is emlekszik pontosan. Ja, igen, a naprol. Ahogy setal aznap este a Krcma Lipa fele, megint eszebe jut a rovid haju lany. Amikor belepett Az Ordoghoz cimzett fogadoba, amikor masnap reggel setaltak hazafele. Aztan eszebe jut a majalis, megall, ragyujt. Pedig mar csak par lepes van a kocsmaig. Nem a teraszon iil le, tele van, es amugy is tudja, hogy az dregek bent vannak. Ulnek a legaprobb asztalnal a kalyha mellett, telen, nyaron es orokke. Borokapalinkat tesz le az asztalukra, es azonnal a targyra ter, a hattyukrol akar tudni. A vekonykepu sapkas ferfi forgatja a kezeben az iires poharat, ranez a szakallasra, megbizhato ligetfalui lakosok, itt elik le az eletiiket. Adatkdzlom beleborzong a gondolatba. A hattyuk hallatan nem vart szoaradat indul el, kesobb masok is csatlakoznak, mindenkinek van elkepzelese. Eszveszejtd keptelensegek ropkodnek a kocsma csupasz izzoi alatt. A legvaloszmubb persze, hogy mindig is itt voltak. Miert koltdzne ide egy rakas hattyu, erre az epiilo, istencsapasa helyre? Mi jo itt nekik? Semmi. Itt senkinek se jo. Majd egyszer csak jon egy teherautd, felpakoljak az osszeset a ponyvas platora, aztan viszik a dogoket. Kitelepitendo hattyuk. Vagy eppen idetelepitettek oket biintetesbol. Biztos politikai iigy. A hatytyii is biztos jelent valamit. Alighanem provokacio lesz. Ki kell irtani a hattyukat. A vekonykepu dreg, aki eddig vegig hallgatott, olyan jelentosegteljesen forgatja az iires poharat, hogy vegiil megkapja a masodik borokapalinkajat is. Csak ekkor szolal meg. A hattyu elkeszitese triikkos dolog, mondja, es az iires poharat az asztalra teszi. Tiirelem kell hozza, es finom kez. Vetek a nyarsra huzni, vagy elherdalni roston a husat. Kivar, cigarettara gyujt. Csak akkor folytatja, amikor mar biztos a teljes figyelemben. Hattyukenyeret kell csinalni beldle. A csapos is kikonydkol a pultbol. A fiatal hattyut megkopasztjuk, leperzseljiik, a belet kiszedjiik. Vekony csikokra kell metelni a husat, bo zsiru szalonnaval osszekeverni, aztan mozsarban osszezuzni. Borsot, szegfiiszeget kell hozzaadni, sot es szerecsendiot. Aztan atnyomod a szitan.
