Irodalmi Szemle, 2016
2016/5 - TALAMON ALFONZ - SHAKESPEARE - Kövi Franciska: Megállítja az időt (esszé) / TALAMON ALFONZ (1966-1996)
TALAMON ALFONZ (1966-1996) szamunkra, mert a mondanivalo valodi lenyege abban mutatkozik meg, ahogy a ferfi tiprodasat megjeleniti a szerzd. A hdlgy valoszfnuleg nines otthon, a ferfit latjuk magunk elott, ahogy szamba vesz minden lehetoseget, vegigtekint a jelenlegi helyzeten, mikozben visszagondol a multra, es elkepzeli a jovot, amire hatassal lesz hamarosan meghozando dontese. Hatborzongato olvasni, ahogy vegignez a targyakon, amelyek idekotik, es amelyeknek mintha lelke lenne; mintha nem az elso bucsu lenne ezektol a targyaktol, mintha nem eloszor kesziilne elmenni, es mintha abban bizna, hogy nem is utoljara. A szoba minden egyes kis szeglete es a lakashoz tartozo kiegeszitok a kozos eletiik reszei voltak; a boros- es palinkasiivegek, a jegszekreny, a lepedo... ezeknek mind-mind lelke van: elettel ruhazza fel oket a szerzd, olyan nemes egyszeruseggel, ahogy elove teszi magat a muvet is. A ferfi menekiilne es maradna, menne is, meg nem is. Tobzodik, merlegel. Mielott indulasra adja a fejet, ugy tesz, mintha nem is jart volna itt soha, „hogy csak a kezzel nem foghato, letagadhato, megvaltoztathato emlekezes tartson itt".2 A butorok idegenkent tekintenek egykori gazdajukra, aki erzi, hogy mar nem tartozik ide. Meglatja a falon logo kabatot, es lejatszodik benne minden, ami egy emberben ilyenkor lejatszodhat: mi fog tortenni, kivel fog talalkozni, na es persze a megunhatatlan „csak ismerossel ne talalkozzak!" erzes. Az utcan merengd fohos az utolso pillanatban meg atkutatja a taskajat, abban bfzva, hogy valami talan nala maradt a multbol, hogy most immar indokoltan visszamehessen a multat szimbolizalo lakasba, es folytathassak ujra azt, aminek az elobb meg veget akart vetni. Mert ez barmennyire nehez, meg mindig konnyebb, mint elszakadni valakitol es uj eletet kezdeni. A ferfi vegiil marad. Marad, es mi is ott maradunk vele. Ahogy az Egy lakds elhagyasa, ugyanugy az Apam szeretoje cimet viselo iras inditasa is spontan, szinte rideg; az elbeszeld apjanak temetesen talaljuk magunkat: „Julius kozepen temettuk apamat."3 A tortenet folytatasaban a halotti tort es az ott jatszodo esemenyeket meseli el szemleletesen a szerzd, a titokzatos szereto megjelenesen es az erotikus kepzelgesek vilagan at. Mi pedig ugy erezziik, mintha vegig jelen lennenk a cselekmeny lejatszodasa kozben. Talamon Alfonz ezen irasa bizarr, szexualisan tulfutott es arepiritdan nyers. A szerzd itt sem reszletezi a fohos es apja viszonyat, kapcsolatuk minoseget az olvasottak alapjan csak sejteni tudjuk - az erezhetd tavolsagtartas es merevseg miatt semmikeppen sem lehetett tokeletes. Ezt a feltetelezest erositi az is, amikor az elbeszeld szamara kideriil, hogy apja meg eleteben tobbszor hazudott csaladjanak a tavolmaradasait illetoen, amikor iizleti utakra hivatkozott. Emellett megfigyelhetd egyfajta tartas, talan felelem az apatoi, s a fiu szegyene es lelkiismeret-furdalasa a szeretoje iranti vonzalom miatt; ezzel az erzelmi ingadozassal olyannyira osszezavarja a szerzd az olvasojat, hogy az nem is tudja: az apa valoban meghalt, vagy el meg. E ketelyiinket az is megerositi, hogy a szerzd folyamatosan tobbes szamot 2 Talamon Alfonz: Egy lakas elhagyasa. In Nemeth Zoltan (szerk.): Talamon Alfonz muvei. Pozsony, 2001, Kalligram Konyvkiado. 584. ’ Talamon Alfonz: Apam szeretoje. In Nemeth Zoltan (szerk.): Talamon Alfonz muvei. Pozsony, 2001, Kalligram Konyvkiado. 605.
