Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Monika Kompaníková: Az ötödik hajó (regényrészlet, Pénzes Tímea fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARS szlovak lanul tett-vett. Lehet, hogy levetette a papucsat, lehet, hogy egy ujjnyival a fold folott jart. Aztan leu It az asztal moge, es papirokat tdltogetett ki. Nem vett rolam tudomast, elfeledkezett rolam, elfelejtette, hogy csak miattam maradt bent tovabb, es elvegezte azt, amit mas napon nem gyozott. Nem kdtott ossze minket semmi, meg a zold szonyeg is ket lepessel az asztala elott ert veget. Ugy iiltem ott, mint egy szbfogado gyerek, aki ottmaradt iskola utan. A fiilemben csengett a szekrenyek csapodasa es a szedelozkodo, hangoskodo es visitozo gyerekek hangja, meg most is, hogy az utolsd majdnem egy oraja elment. Azt kepzeltem, hogy ejszaka van, en a szonyegen alszom a szediiletesen nagy osztalyteremben, es a fejem alatt egy kis babakocsi parnaja van. Az ovo neni ket bran at tartott ebben az iszonyatban, majd hazavitt. Lucia aludt az ejszakai muszak utan. ADELA egy kicsit megmozdult, megforditotta a fejet, es becsukta a szemet. Hoszszasan neztem az arcat, es azt mondtam magamnak, hogy minden rendben van, bizonyos gyerekek egyszeruen csondesebbek es nyugodtabbak mas gyerekeknel. Hoemelkedesbe meg senki nem halt bele, ismetelgettem. Hiszen a hoemelkedes hetkoznapi dolog, szazszor legyurtem talpon vagy agyban. Talan csak tulsagosan figyelem Adelat. Kozben pedig jomagam vagyok faradt es kialvatlan, es mindenfelet bekepzelek. Inkabb visszaraktam ot Kristian melle, es igyekeztem elaludni. De nem volt konynyu dsszecsukva tartani a szemhejamat, es nem gondolni Adelara. HAJNALODOTT, es nem is tudom, aludtam-e vagy sem. Csak hirtelen tudatositottam, hogy vilagosodik az egbolt, es szinekkel telik meg. Leuitem az asztal moge, ettem egy napolyit, es bekaptam nehany kanal nutellat, csondben iiltem, mint a tok. Azon gondolkodtam, hogyan toltsiik az aznapot, amely az ablakon tuli fenybol itelve szepnek es csapadekmentesnek igerkezett. Felalomban sikeriilt kiszoritani az agyambol Adela lazproblemajat. Ismet ugy tunt, hogy rendben van, hogy egy atlagos, almos kisgyerek. Fel hatkor Kristian hirtelen esessel lezuhant az agyrol. Annyira vicces volt! Ez volt a legjobb, ami tortenhetett, inert a komor, faraszto ejszaka elkezdett nyomasztani. Szamra tapasztott kezzel nevettem, priiszkoltem, es csendet intettem, igy Kristian meg jajgatni sem tudott. Meg mindig meztelen volt. Ahogy este elaludt, ugy ebredt reggel, de nem tudatositotta. A padlon iilt, a szeme le-lecsukbdott es a fiityije kicsit megemelkedett. Nem tudom, mi volt a nevetsegesebb, ahogy tompan a padloba iitotte a fejet vagy a vekony, felagaskodo kukija. Nem gyoztem betelni a latvanyaval, jokedvre deritett. Odaadtam neki a ruhait, es nutellat mertem a kanalba. Szo nelkiil feldltdzott, lenyalta a kremet a kanalrol, es leiilt az agyra. Olyan arcot vagott, mint egy rakas szerencsetlenseg, merev es sertodott volt a nevetesem miatt. Egy szot sem szolt, csak nezelddott a helyisegben, egyik labat a masikhoz dorgolte, es lattam rajta, hogy egyszeriben nines inyere a haztartasunk. Anyu reggel teat keszit nekem, mondta vonakodva egy ido utan anelkiil, hogy ram nezett volna. Vilagos szemrehanyas. Most magadnak kell elkeszitened, mondtam neki erre. A nevetes elmult, az orbm elillant. Megint egy elkenyeztetett kissrac
