Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Miroslav Marcelli: Fikció, jel és valóság (esszé, Szaniszló Tibor fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

az elkepzeleshez igazodott, hogy az egyetlen vilag a jelek vilaga. Jean Baudrillard arrol akar meggyozni benniinket, hogy efele az allapot fele maga a vilag tartott. A ket folyamat latszolagos egybeesese biztosan nem veletlen. Mindenki neveben beszel, legyiink akar szemiotikusok, vagy csak a virtualis valosag szignifikacios jatekainak egyszeru resztvevoi: „A Virtualissal nemcsak a Vaios es a Referencialis kiirtasanak a koraba leptiink bele, de Masik eltorlesenek a koraba is."

Jelen vilagunkban nem valosag vesz minket koriil (melyet jelrendszerek segitsegevel megismerhetnenk es kifejezhetnenk jelensegekrol, illetve targyakrol „szold" allitasokkal), hanem jelek, melyek mas jelekre utalnak, elveszitettek mindenfele kotodesuket a kiilso, toliik fiiggetlen valosaggal, es kizarolagos realitaskent lepnek fel. A valamikori realitas helyebe a korottiink levo vilag hiperrealizmust kinal. Umberto Eco az idezett reszben sejteti, hogy a jelolttol valo radikalis elhajlas, sot, annak tagadasa nem a szemiotikai vizsgalodasok utolso szava. A szemiotika elkovetkezo evezredekben megvaldsulhato programjaval osszefiiggesben (amely idokozben jelenne valt), olyan szemiozisrdl gondolkodik, amely erintkezik a valamikeppeni kiilsovel, olyan referenciarol es olyan ertelmezesekrol, melyek eljutnak a jelentesig, ami ha nem is objektiv, de legalabbis interszubjektiv jellegu. Vajon lehetseges-e analog modon gondolkodni a valosaghoz, referenciahoz vagy [jelentesbeli] tavolsaghoz valo viszszateresrol akkor is, ha a tarsadalmi es kulturalis folyamatokat vessziik szemiigyre? Ugy tunhetne, hogy ezt a feltetelt meghiusitjak a media es fdleg a televizio altal krealt realitas massziv folyamatai, amely a hiperrealizmus minden tulajdonsagat birtokolja es a befogaddk reszerol erzeketlenseget hiv eld, meggatolva barmi mas, barki mas eszleleset. Egy tevekdzvetitesben a haboru is szimulakrumma valhat. Am amikor vilagunkban a gazdasagi torteneseket ekologiai katasztrofak kovettek, a politika esemenyeit pedig terrorizmus, hirtelen olyan kepekkel szembesultiink, melyek siirgetoen a ter leszukithetetlensegere es az idd visszafordithatatlansagara figyelmeztettek. Eppen azokban a kepekben, melyeket a media kozvetitett felenk, eppen e kozvetites altal, valami igenyt kezdett tartani egy uj vilag alkotojanak poziciojara, s olyan objektumok arnyai tunedeztek eld, melyek a fenyegetd valosagra emlekeztettek, ahol a termeszeti dsszekapcsolando a tarsadalmival. Ego tankhajdk, melyekbol gazolaj aramlik kifele, tonkretett tengerpartok, szurokfekete vfzben vergddo madarak, bombatamadasok utan lejatszodo jelenetek, kaotikusan szaladgalo emberek, sebesiiltek kialtasa, mentok szirenaja - bar mindezt meg mindig be lehet sorolni korunk mindenre kiterjedo mediakulturajanak diszkurzusaba, s ketsegkiviil annak megosztasaban ertesiilunk roluk, am egyuttal azokra a referenciakra is figyelmeztet, melyek nem csupan a dolgokat szimulakrumokka atalakito jelrendszerek megvalosulasai. Bruno Latour, azon gondolkodok egyike, akik az okoldgiai kihivasokat megprobaljak athelyezni az antropologiai es a szociologiai kutatasok terepere, a valosagot jelrendszerek jatekava valtoztatni szandekozo kiserletekhez az alabbi megjegyzeset cimezte: „Amikor a tudomannyal es a technikaval foglalkozunk, nehez sokaig azt kepzelni, hogy dnmagukat fro szovegek vagyunk, teljesen dnmaguktdl beszelo diskurzusok, a jelolok jateka jeloltek nelkul. Aligha lehet az egesz vilagmindenseget egyetlen nagy narrativumra, a szubatomi reszecskek fizikajat egy szovegre, a metrohaldzatokat re-