Irodalmi Szemle, 2016
2016/2 - KÁRPATALJA - Vári Fábián László: Vásártér (regényrészlet) / KÁRPATALJA
tern, hogy nekem most nem sok keresnivalom van a felndttektol zsufolt konyhaban, meg aztan Sanyika is az anyja melle huzodott ahelyett, hogy velem tartott volna. Csondben kiosontam a hazbol, es gondolkodas nelkiil a kert tele vettem az iranyt. Nagyot valtozott a kert is, miota nem jartam benne. A nagy almafan tul par meterre kezdddott a gazdagon termo szanto, amelyben maskor a magas, eros szaru tengeritabla elzart minden tovabbi kilatast a gyermek szeme eldl. Most azonban, mint amikor hosszas esok utan kividul az eg, pont ugy nyilt meg elottem a taj: a koparra lett kerteken egeszen a Tiszaig szarnyalhatott a szemem. Megszamlalhattam volna jobb felol a Falunak nevezett utcasor hosszan huzodo hazait egeszen a Teglavetoig nyulo kertjeivel, a mezsgyekben hagyott napraforgoszarakkal, de leginkabb azon melaztam, hogy a levagott tengerifoldeken, mintha csak csoszkalyibakat rakott volna ossze jo kedveben valaki, jo szelesre alapozott korekupak sorakoztak. Elindultam en, csak ugy a magam kedve szerint a kukoricaszarak hegyesre vagott csobakjai kdzdtt, s mert nem volt ott semmilyen vezerlo osveny, hosszan kovalyogtam az egyenetlen terepen. Kozben ket hatalmas korekupat is megvizsgaltam kozelrol, s megallapitottam, hogy a fuzvesszovel megszoritott dereku kevek csak egymashoz vannak allitva, egyik tartja a masikat. Hat ezt meg en is meg tudnam tenni - gondoltam, a masodikhoz erve azonban eszrevettem, hogy a lazan rakott kevek kdzdtt jokora iireg sotetlik. Lehajoltam, hogy belenezzek, de nagy, barna nyul ugrott ki beldle, s az ijedelemtol fenekemre estem, egy csobak pedig felsebezte az oldalamat. Dehogy voltam mar kivancsi a korekupaban tatongo iiregre, azt kivantam csak, hogy kijussak a fenyegetd tengeritovek terdemig ero erdejebol, s ahelyett, hogy visszafordultam volna, elore mentem, amerre a szemem vitt, egy szepen sargallo almafa fele. A foldre hullott alma kemeny volt es savanyu. Tovabb haladva egy nagy ismeretlen udvarra jutottam, es bementem az ott allo nagy idegen haz kitart ajtajan. Bent sotet fejkendos asszonyok szorgoskodtak egy nagy feher holttest koriil, s en megalltam az ajtoban, es neztem, ahogy torolgetik, mosdatgatjak vizes vaszonkendovel egyszerre ketten is. Valaki eszrevett, ram szolt:- Nahat, te gyerek, te meg hogy keriilsz ide? Eredj innen, nines itt semmi keresnivalod! - Meg is fordultam azonnal, hiszen ertek en a szobol, de ekkor lehajolt hozzam egy kedves beszedu asszony, es szomoru hangon igy szolt:- Latod, meghalt szegeny Piroska neni, nines mar Icukanak nagymamaja. Icukat ismertem, gyakran bejart hozzank babruhaert, s mert Nagymama ilyenkor keszsegesen ellatta mindenfele szines anyagdarabkakkal, ebbol gondolom, hogy olyan rokon lanyka lehetett. De a nagymamajat, azt most lattam eloszor, es amint az allapotabol latszik, egyben utoljara.- Haza akarok menni - mondtam a kedves szavu asszonynak, s az a kisajtoig kisert. Otthon nem estek kiildnosebben ketsegbe az elkoborlasom miatt, osszesen masfel orat lehettem tavol, fel sem tunt senkinek, hogy nem vagyok szem elott.- Hat te merre jartal? - kerdezte valaki, s en rendre elmondtam, amit jartomban megtudtam, hogy meghalt szegeny Piroska neni, az Icuka nagymamaja.- Te ott jartal? - kerdezte anyukam.- Igen, lattam, hogy mosdatjak.
