Irodalmi Szemle, 2015
2015/10 - TŐZSÉR ÁRPÁD 80 - Kulcsár Ferenc: Szép szeptemberi rózsabimbó, élő hazámból rád tekintek (Varga Imre A magányos vadlúd csapatban száll című kötetéről) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK
Erosodnek a szdldszemek, mert a teremtes teszi, ami a dolga: feloltozteti a mezd liliomait, enni ad a madaraknak - s bizony, az emberrel is tdrodne, ha „engedne", ha valamennyien tudnank, egyiitt, az emberi nem, hogy bolcsek nem mi vagyunk, hanem a Bolcsesseg letezik, rajtunk athatoan, csak figyelniink illene raja, hogy tudjuk, atkozott elegedetlensegiink, folosleges javak utani vagyodasunk egyre sotetebb mintakat teremt: Korbe irjuk a szenvedest, akdr egy tojast, ezert messze meg a husvet, afeltamadas (83.). „Volt ido, amikor orommel, artatlanul laktam a mindenseg kertjet. De azota az akaratossagtol kemeny left a nyakam, az aggodalmaktol, a felelmektol megromlott a szemem, a zsarnokoktol, akarnokoktol, a sok foloslegtol, a vallalt rabsagtol gorcsds, fajdalmas left a vallam, az erdszakoskodastol kihullottak a fogaim, egyik-masik benne ragadt a vilag csiramale testeben; s ahogy gyarapodott a konyvtaram, ismereteim, egyre elegedetlenebb lettem" (84.). Lam, a szenvedes testet-lelket gyotro tudatlansag, elvalasztottsag a mindenseg kertjetol, s ezaltal sajat kertiinktol is; azert botladozunk a napvilagban, mert a belso sotetsegiink kiarad; hiszen a kertiink a nagy termeszet, a kozmosz kicsiben: „A kertben lenni: a teremtes szemelyessegeben tenni s pihenni. A kert torvenyei azonosak az emberevel es a teremtojevel. A kert gyomtalanitasa, rendezese dnmagunk megtisztitasa, rendezese is. A muvelt ember muveli kertjet. A szivvel muvelt kert muveltseget ad" (85.). Varga Imre tisztaban van dnmaga - s mindannyiunk - ellentmondasaival. S azt is tudja, amfg ezt nem fogadjuk el, nem lephetiink tul rajta. Az droklet, az idotlenseg fenye koriilvesz a sotetsegben is, de mi nem tudunk rola, mondja, mert telitve vagyunk dnmagunkkal. Pedig nines olyan tevekenyseg, amelyben ne a teljesseg nyilvanulna meg: minden onmagaban tokeletes; de ezt csak akkor ismerhetjiik fel, elhetjiik meg, ha a tudasunk feltetlen - jezusi - szeretette valik, megszuntetve kepmutatasunkat. Nem lenniink kell valamive, hanem elfogadni a magunkig, a forrasunkig eroen, akik vagyunk, elengedve a folbslegeinket, s rabizva magunkat - tul hiten es ketelyeken - a mindensegre. Hiszen nem erhetiink el semmit, ami ne lenne benniink eleve jelenvalo: csak azt engedjiik el, ami lathatoan folosleges, a szukseges mar megvan. Veit tudasunk almabol eleg egy pillanat a felebredeshez; eleg egyetlen szo; sot egy se kell; eleg a szavak forrdsa. Csak az elhivatottak jutnak el a teremtesig - mondja koltonk -, de hat mindannyian elhivatottak vagyunk: Isten szavai onmagarol. „Ulok a ligeti padon, szemben a delutani nappal, szemem issza magaba a fenyt; mindeniink oka es celja elont, atitat, csak ez a valosag; boldog vagyok benne es altala. A tobbi, aminek itt mar irasos nyoma is van, az onzo en buntudata, sertodottsege, megalazottsaga, gogje" (171.). Ha ezt tudjuk, akkor azt is tudjuk, hogy az igazsag nines a birtokunkban, hanem a szeretet altal nyilvanul meg, csodakent, a teremtesben. Igy, ezt tudatositva, minden visszateriil, amit masoknak adunk. S amit kapunk, ugy lesz elevenne, ha tovabb is adorn. Az ember feladata a tudatossdg,
