Irodalmi Szemle, 2015

2015/10 - TŐZSÉR ÁRPÁD 80 - Grendel Lajos: Bukott angyalok (regényrészlet)

alom. Ket orat aludt, de az csak tfz percnek hint. Valaki nyomta a csengot, kitartoan es tiirelmetleniil. Meg ez is - gondolta bossziisan, es felalomban kiment ajtot nyitni. Ket civil ruhas rendor allt az ajtoban. Pedig nem is jelentette fol a fiat a tolvajlas miatt. Mas miatt jottek - Lorinc, mondhatni, kis hijan elajult. Mert ez mar neki is sok volt. Pali, tegnap, meg otthon, belekeveredett egy verekedesbe. Az aldozat - egy tizenkilenc eves fill - meghalt. Nem o olte meg, de szeretnek kihallgatni. A rendoroknek az egyik srac mondta, hogy Pali Lorincnel van. „Semmit sem tudok, evek ota nem lattam a fiamat. Persze, tegnap varatlanul megjelent. De nem mondott semmit a verekedesrol. Es ma reggel eltunt" - mondta meglehetos nyugalommal Lorinc, mert szorult esetben - az emberek nagy tobbsegevel ellentetben - halalos nyugalom szallta meg.- Bassza

meg - mondta az egyik rendor mergesen. Asztmas volt, ezt azonnal felismerte Lorinc. Es nem tudta, hogy sajnalja-e. Termeszetesen sajnalta, mert beleneveltek a sajnalatot a sziilei.- Ha

visszajon, ertesitsen benniinket - mondta a masik rendor, a kopcosebb.- Nem

jon vissza.- Es

maga ezt honnan tudja?- Mert

elvitte a csomagjait is. Ezek szerint mar nem jon vissza. Ha a csomagjait itt hagyta volna, meg biztosan visszajonne.- Es

csak ugy eltunt, mint a kamfor?- Nem

voltam itthon az ejszaka. Reggel jottem haza. De reggel mar nem volt itt.

Azt nem mondta meg, hogy elvitte Vera penzet, mert ugy gondolta, ez kizarolag ra tartozik. Ehhez semmi koze a rendorsegnek, ezt majd ok ketten tisztazzak. Persze szamarsag volt, lehet, hogy soha tobbe nem latja a fiat. Megis igy tartotta helyesnek. Azt mar nem tudta megmondani, hogy miert. Talan azert, mert ezt a kettdjiik dolganak tartotta, s ha nem left volna Pali a fia, magatol ertetodon beszamolt volna errol a rendoroknek. Igen, ilyen hiilyenek neveltek... A rendorok tehat dolguk vegezetlen elmentek, s o vegre elaludt. Delutan negykor kelt fel. Eppen a szemebe siitott a nap. Hirtelen ebredt, nem voltak fokozatai: a felalom, a nehezen ebredes, a pillanatnyi kovalygas. A hirtelen ebredes es a par percre ra megszolalo telefon kdzott valami eszrevetlen osszefiigges volt, valami, ami nem racionalis, inkabb osztonds - az ember genjeiben lerakodik a sok-sok erzelmi es racionalis tapasztalat. Enyhen izzadt a napsiitesben. Ha kinyitotta a szemet, eppen belesiitott a nap. Es a kovetkezo pillanatban a telefon, mely szinte horgott vagy sikitott. Osszerezzent, mintha a telefon kigyova valtozott volna. A hang mar ismeros volt. Az a hang, amely nehany nappal korabban kozolte, hogy a felesege komaban van. „Sajnalom - mondta a hang -, borzasztoan sajnalom." Mit sajnal, kerdezte Lorinc, de mar tudta... Tudta, hogy a felesege meghalt. Allt a kagyloval a kezeben, mint a covek vagy a faszent, az agya vagy husz kepet hivott eld, csupa vidamat... Azt gondolta: mostantol megvaltozik az eletem, meg azt, hogy van-e az eletnek egyaltalan ertelme. Atfutott az agyan ezernyi gondolat, de ugy, hogy ezek a gondolatok nem voltak befejezve, „logtak", mert nem lehetett oket befejez-