Irodalmi Szemle, 2015
2015/9 - HANG/SZÖVEG - Ayhan Gökhan: „A zene mindig több lépéssel az irodalom előtt jár" (beszélgetés Csehy Zoltánnal) / HANG/SZÖVEG
Talan kisse tavolabbrol is megkiserlem a valaszadast: a pozsonyi egyetemen az en idomben (enyhen szolva) nem volt till inspiralo az irodalomoktatas: volt olyan tanarom, aki orakat toltott azzal kortars magyar irodalom cimen, hogy minden elozmeny nelkiil es foldttebb megszegyenito tonusban kerdore vonja a hallgatokat arrol, mi az a hermeneutika vagy recepcioesztetika, ki-mi Heidegger, Derrida vagy jauss. A fejmosas utan aztan o is, kollegaihoz hasonloan rohant vissza az iidvozito pozitivizmushoz. A latin szakon legalabb nem kellett ugy viselkedni, mintha az ember egy alfilozdfus lenne valamelyik Moliere-komediabdl vagy egy kiadatlan Bessenyei-vigjatekbol. A szdveg megertese a forditasban eri el a csucsot, ennek alapfeltetele pedig a nyelvek mukodesenek es asszociativitasanak „megertese". Ezert is lettem fordito, ezert is taplalo letelemem az idegenseg: reszint, mert a latin szak elvegzese folyamatos, gyotrelmes es gyonyoruseges forditdi-ertelmezoi munka, reszint, mert a holt nyelvek tanitottak meg a sajat nyelvemre, annak filozofiajara, hermeneutikajara is. Diakkorom szerencses volt az antik vilagba vald beavattatasom mellett abban is, hogy Pozsonyban 1991-tol szerveztek a Melos-Etos zenei fesztivalt, melynek keretein beliil Pozsonyba latogatott Ligeti Gyorgy, Arvo Part, John Cage, Steve Reich es meg szamos mas orias. Ez volt az en kulonegyetemem. A legutobbi idokben peldaul Andriessen, Kancseli es Saariaho jartak nalunk. Es jobbara nemcsak muveiket mutattak be, hanem eloadasokat, szeminariumokat is tartottak! Ok tenyleg szamonkeres nelkiil „tanitottak meg" a zenet, azt, hogy lehet benne gondolkodni, hogy ez egy vilaglatas. A Homokviharban ezek a tapasztalatok is benne vannak, de ott van peldaul kritikatlan Puccini-rajongasom nyomai mellett az a valsagerzet is, melyet az akkor tulporgetett intertextus-kolteszet es dallamlira, ez a popularis gesztusokba vigyorodo alarcosbal valtott ki belolem. Eroszak nelkiili zenere vagytam, mely gondolkodik. Es megteremti azt az identitast, mely batrabban vallalhatja fel a massag koltoi nyelvet. AG: Megosztok veled egy szemelyes elmenyt. Eletemben eloszor tizennegy eves koromban, korhazban, ejszaka hallottam komolyzenet, amikor a radiot a Bartok hullamhosszara tekertem. Pontosan tudom, hogy egy Liszt-zongoradarabot adtak eppen. Azota hallgatok klasszikus zenet. Emlekszel arra, hogy mikor hallgattal eloszor magadtol komolyzenet, hogy milyen hatassal volt rad, hogyan ertelmezted? CSZ: A zene engem „keson" talalt meg: a popularis vagy a nepzene vegkepp nem erdekelt, templomba, operaba nem hordtak, sose volt kedvenc egyiittesem, mint a tobbieknek. Egyebkent Vivaldi Negy evszak cimii miive volt az elso igazan elementaris zenei elmenyem, a beavatas: innen datalom a szerelmet, a zenei erzekiseg csillapithatatlan vagymunkajat. Egy orosz lemezen vettem meg: ez volt az elsd „ sajat" zenem. Maig imadom, rengeteg felvetelem van belole: epp par hete forditottam le azt a negy Vivaldi-szonettet, melyek a mu alapjat kepeztek. Az Operahaz felkeresere irt, az idei ujevi koncerten elhangzott versem negy tetelet is ez a mu ihlette. Egyszerre az emberelet metaforikus summazata, es egyszerre mutatja a fenyegetd tragikumot, a letszorongatottsagot tulelo
