Irodalmi Szemle, 2015
2015/4 - BIOIRODALOM - Háy János: A tengerszem; A havasigyopár; Ciprián, a repülő barát; A magányos hegy (kisprózák)
Hay Danos A TENGEKSZEM ICifaradtal, kerdezte az apa, mar egy ideje megalias nelkiil kaptattak felfele. Nem, mondta a kisfiu, mert egy kisfiu soha nem vallja be, hogy mennyire faradt. Akkor mert alltal meg, kerdezte az apa. Nem gondoltam volna, mondta, s maga ele mutatott, hogy to van a hegy tetejen, azt hittem ott csak sziklak lehetnek. Neha to is, mondta apaszeru hangsullyal az apa. Es milyen tiszta, mint a tenger, mondta a kisfiu. Mert ez nem egy egyszeru to, mondta az apa, hanem a tenger szeme. A tenger szeme, kepedt el a kisfiu. Igen. De hogy keriil ide? Regi tortenet. Elmondod? Hat persze, mondta az apa, es mar bele is kezdett a mesebe. Ez olyan regen tortent, amikor nemhogy magyarok, de meg gorogok sem eltek. Amikor a tenger hatalmas urnak velte magat. Csapongott a medreben, dies hullamokat vert, aztan, ha epp ugy hozta kedve, elhajtotta a szelet, eleg legyen, most azt akarom, hogy sima legyek. Es sima left, aztan akart szivarvanyt, meg hatalmas birodalmat a hasaban, s ahogy akarta, left. Azt gondolta, nines nala nagyobb ezen a foldkereksegen, amikor egyszer epp hanykolodott a medreben, s kikukucskalt a partra, lenezden persze, mert neki a part csak part, szinte semmi, amikor eszrevette, hogy egy gyonyoru lany ott hevereszik a homokban. Olyan szep volt, hogy meg ilyen szepet soha nem latott. Meg a sellok, a tenger tiinderei sem voltak ilyen szepek. Ez is kell nekem, mondta csapkodva a partot. Kell, s edeskes szavakkal kornyekezte meg a lanyt. Gyere, kerlek, az egesz birodalmam a tied lesz, ilyeneket mondott, de a lany nem tagitott. Jobb nekem a parton, mondta. De tudod, mi van a hasamban, morogta a Tenger, sziklak, halak, vizi tiinderek. Akkor sem, mondta a lany, megvan mindenem, mast mar nem kerek. Ki vagy te, kerdezte a Tenger, nekem meg soha senki nem mondta, hogy nem. En vagyok a Fold Tiindere. A Fold Tiindere, ilyen is van, csodalkozott a Tenger, s hogy az is nez ki val ahogy, sot, az d tiindereinel meg szebb is. Hol elsz te, Fold Tiindere. Hat nyilvan a foldon, mondta a hinder, meghozza a legmagasabb hegyekben, aztan elnevette magat, s elindult a hegyekbe folfele. A Tengerkiraly utana vetette volna magat, de visszaverodott a part menti sziklarol. Na, nem baj, mondta, majd a tengerfeneken at, s elkezdett asni egy hatalmas tarnat, at a F old tulfelere, hogy ott bukkan majd fel, ahol a hinder lakik, a hegyekben fent. Ment a tengerar, keresztiil a foldon, a vizhullam jaratbol jaratba omlott, mikor vegiil egy helyen eldbukkant a foldfelszinen a viznyelv, epp ott, ahol a hegyteto volt, ahol a tiinderlany elt. Mi ez a zugas, ijedt meg a lany, s elindult, hogy megkeresi a hang okat, s mikor a hegyteteji kert szelehez ert, meglatta a viztiikrot. Egy to, mondta, de keze meg vizet nem ert, mikor a Tengerkiraly elkapta a kezet, s rantotta magaval lefele. Mondtam, hogy enyem leszel, horgott, cipelte a lanyt at a foldkamrakon. Enyem, a Tengerkiraly felesege leszel, nevetett, s a lany tenyleg az ove left. Am nem volt ez
