Irodalmi Szemle, 2015

2015/3 - VÉGSŐ DOLGOK - Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij (részlet egy monográfiából, Gyürky Katalin fordítása)

(bar Katkov harom napnal tobbet nem gondolkodott): a gogos visszautasitastol tartva, F. M. meg csak nem is feltetelezte, hogy a Russzkij Vesztnyik szerkesztoje valik szamara hosszu idore az egyetlen anyagi tamassza, es hogy „hitelre" negy nagyregenyet is ki fogja adni. De azt se feltetelezte, hogy kiadoja jellemenek veszelyes vonasai, amelyek egyaltalan nem fenyegettek az eldleg rendszeres fizeteset, mas formaban adnak hirt magukrol: az „onerzetes, hiu es bosszuvagyo" Katkov, amint az kesobb vilagossa valik, emlekezni fog arra a multra, amelyrol a Vrangelhez irt leveleben Dosztojevszkij erintolegesen ugy beszelt, mint „folyoiratok kdzotti civakodasrol."

Miutan Vrangelnek es Janisevnek koszdnhetoen kiszabadult innen (a wiesbadeni fdtisztelendo volt olyan kedves, es kezesseget vallalt az addsert a szallodaban), Dosztojevszkij egy regi baratja meghfvasara Koppenhagaba utazott. „Oktdber 1-jen erkezett meg hozzam, egy hetet toltott nalam, elnyerte a felesegem tetszeset, es sokat hancurozott a ket gyerekemmel. Sovanynak talaltam, megoregedettnek. Nagy on orult a talalkozasunknak: termeszetesen feljottek a Sziberiarol, a »Kazak kertrdl« es a szerelmi vonzalmainkrol szo- 16 emlekeink... Sokat beszelgettiink az elhunyt Marja Dmitrijevnarol... Az oszinte barati beszelgetesben ohatatlanul Dosztojevszkij csaladi elete is szoba keriilt, valamint a hazaspar furcsa, szamomra mind a mai napig erthetetlen egymashoz fuzodd kdlcsdnos viszonya." Vrangel nem pontositotta ennek a furcsasagnak a termeszetet, csak arra utalt, hogy mar az elejetol fogva latni lehetett, hogy nem lesz boldog ez a hazassag, es hogy o minden erejevel igyekezett F. M-et, aki Marja Dmitrijevnat csak „valamifele ragyogo fenykoszoruban" volt kepes latni, kijozanitani ebbol a „szerelmi pszichdzisbol".

Dosztojevszkij egykori szerelmere vonatkozo nezopontja Vrangel szamara varatlanul most mashogy alakult: „Legyunk mindig nagyon halasak a boldogsag es gyongedseg azon napjaiert es oraiert, amelyeket az olyannyira szeretett holgy adott nekiink. Nem kdvetelhetjiik tole azt, hogy orokke eljen es hogy csak rank gondoljon, ez meltatlan egoizmus, amelyet le kell tudni gyozni." Raadasul Dosztojevszkijt ebben az idoben (1865 oszen) egyaltalan nem az egoizmus futotte, hanem a megfazasos hidegleles es a laz, es eros epilepszias rohamok kinoztak (Petervarra erkezte utan azonnal, masfel honap alatt negy). A batyja csaladja „teljes zurzavarban" volt, es a szerzo minden egyes lepeset - a valtokkal kapcsolatos koveteleseikkel - uzsorasok lestek. „Ahogy kivanja - irta 1865 novembereben az egyikiik -, hogyha nem ohajt legalabb valamennyit fizetni... ezzel arra kenyszerit engem, hogy akaratom ellenere azt tegyem, amire a torvenyek feljogositanak..."

Ezekben a novemberi napokban F. M. gyakran megfordult Apollinarijanal. A nd kenytelen volt otthagyni Europat (legutoljara Montpellier-ben es Ziirichben elt). Az apja kegyvesztette valt, elbocsatottak a munkajabdl, es szinte teljesen tonkrement. Apollinarijanak Oroszorszagban kellett allast vallalnia, mint videki tanitond. Dosztojevszkij, aki „regen" „Szuszlihat" felesegiil kerte, most csak „bosszantotta", amirol a nd ingerulten irt a naplojaban.

Dosztojevszkij ebben a bodulatban is dolgozott - „lankadatlanul". Bekoszontott a Bun es bunhodes ideje.

Gyurky Katalin forditdsa