Irodalmi Szemle, 2015

2015/3 - VÉGSŐ DOLGOK - Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij (részlet egy monográfiából, Gyürky Katalin fordítása)

is a jovoben megirando alkotasaira, vagy legalabb a Levelek kiilfoldrol cfmu muvere, de a szamara hianyzo osszeget ott is viszszautasitottak.

Minden arra iranyulo probalkozasa, hogy megussza Sztyellovszkij szolgalatai nelkiil, aki eroszakkal egy uzsoraszerzodest kenyszeritett ra, mikozben raszabaditotta a hitelezoket, es bebortonzessel fenyegette (ugy, hogy a segedje mar negyedevente eljott hozzam a teljesites erdekeben"), meghiusult: 1865. julius 1-jen alairtak a rendkfviil eldnytelen szerzodest, amelyet julius 2-an egy maganalkusszal hitelesitettek. Azert a haromezer rubelert, amelyet Krajevszkij nem volt hajlando kifizetni a Reszegesekert (a reszegsegrol es annak „mindenfele elagazasarol" szolo regenyet meg el se kezdte), Dosztojevszkij eladta a haromkotetes Osszes muve kiadasanak jogat, amelyhez hozza kellett tennie egy legalabb tiz iv terjedelmu, teljesen uj alkotast is, es legkesobb 1866. november 1-jeig le kellett adnia. Abban az esetben, ha nem teljesfti a szerzodest, Sztyellovszkijt illeti Dosztojevszkij minden jovoben megirando alkotasanak kiadasi joga, amelyekert munkabert sem kell fizetnie.

...Az Epoha bukasat, minden dramai tortenese ellenere, Sztrahov kesobb az irodalom szempontjabol szerencses esemenynek nevezi: F. M., aki az irast es nem a folyoirattal valo foglalkozast tartotta feltetlenul sziiksegesnek, borzaszto erofeszitesek aran a legmagasabb csucsaira tudott jutni. „Ha az Epoha letezett volna, ezeket az erdit erre fecserelte volna."

De Dosztojevszkijben - mar egy evvel a folydirat bezarasa elott - a szemelyes boldogsagat illetoen uj remenyek ebredtek. A kivalo matematikus, Sz. V. Kovalevszkaja (sziiletett Korvin- Krukovszkaja) arrol fog meselni a visszaemlekezeseiben, hogy 1865-ben, kamaszkent, szerelmes volt Dosztojevszkijbe, arrol, hogy Dosztojevszkij hogyan olvasta es dicsditette az o gyermekded verseit, arrol, hogy o maga mennyire istenitette ezt a „zsenialis embert, akivel a sajat utjan talalkozott"; arrol, hogy Dosztojevszkij szinte eszre se vette ot, a tizendt eves leanyt, leven, hogy a noverehez, Annahoz vonzodott, aki - a sziilei elott mindezt titkolva - majdnem egy evig levelezett az iroval.

A huszeves A. V. Korvin-Krukovszkaja elbeszelesei - amelyeket az Epohanak a sziilei birtokarol, a Vityebszki Kormanyzosagban talalhato Palibinobol kuldott, es amelyeket 1864-ben kozoltek - Dosztojevszkijt az oszintesegiik bajaval es az erzelmeik hofokaval nyugoztek le. „Onnek nemcsak lehet, hanem feltetleniil komolyan kell vennie a kepessegeit. Maga kolto - irta F. M. a lanynak, akinek az apja, a regi vagasu tabomok, V. V. Korvin-Krukovszkij a noirokat „mindenfele fortelmes dolog megtestesiilesenek" tartotta. - Ez mar dnmagaban sokat er, de ha emelle meg tehetseg es velemeny is tarsul, akkor semmikepp se szabad alabecsiilnie dnmagat." A csaladfo, mikozben kioktatta a feleseget es a lanyait, es megengedte nekik, hogy talalkozzanak az iroval, figyelmeztetett: „Dosztojevszkij nem a mi koriinkbe tartozo ember. Mit tudunk rola? Csak azt, hogy ujsagiro, es egykori kenyszermunkas. Kivalo ajanlolevel! Erre nines mit mondani! Nagyon ovatosnak kell lenniink vele!"

1865 tavaszan Anna, amikor az anyjaval es a hugaval Petervarott, a nagyapja, F. F. Schubert Vasziljevszkij-szigeti hazaban talalta magat, meghivta az irot vendegsegbe. Ugyan nem az elso talalkozastol, de a noverek igen hamar ertekelni kezdtek F. M. fuzes oszinteseget es ihletett elbeszeloi tehetseget, Dosztojevszkij viszont a magas, csinos, zold szemii,