Irodalmi Szemle, 2014
2014/9 - Nagy Hajnal Csilla: A nézőpont definíciója; Mikor a papa utoljára jött a városba (kisprózák)
nagy Hajnal Csilla A NÉZŐPONT DEFINÍCIÓJA Hatodik kerület, földszint, konyha. Bal oldalon egy harmincöt körüli, szép, de nyúzott arcú nő, vele szemben markáns állú, borostás férfi; házasok. Az asztal közepén egy fazékban krumplipüré, mellette tálon kirántott hús, egy másik tányérban pedig zöldségek. Az asztal közepéhez képest kissé a férj oldala felé húzódva gomba alakú só- és borstartó. Mindkettőjük előtt egy-egy pohár hideg kóla, az üveg a nő lába mellett a földön. Mindkettőjük előtt egy-egy tányér étel, abból esznek, komótosan, csak az ételre figyelve. Gondjaik vannak a kommunikációval. A kommunikációnak is gondjai vannak velük. Hónapok óta nem szeretkeztek, évek óta nem kívánják egymást igazán. A nő gondolatban munkahelyi problémákat old, sikertelenül, valami ugyanis birizgálja az érzékelését, de nem tud és nem is akar rájönni, mi az. Egyre inkább összehúzódó szemöldökkel rágja az ételt, majd az egyik falatnál megáll, és döbbenten néz a krumplipürére. Sótlan. A feleség férjéhez fordul:- Kérlek, add ide a sót! Nem kap választ. Átértékeli a helyzetet, újabb falatot helyez a szájába, megrágja, lenyeli, semmi. De kezdi látni a probléma gyökereit. Ismét megszólal, halkabban:- Kérlek, só, add ide a férjemet. A kisérlet sikerét homály fedi. MIKOR A PAPA UTOLJÁRA JÖTT A VÁROSBA A papának öregfa-illata volt. Talán épp annak az öreg fának az illata volt az övé, amelyik otthon a vonatállomás fölé nőtt és valahogy mindenkit zavarni kezdett. Ha jobban belegondolok, hasonlóan volt ez a papával is az agyvérzése után. A történetei ismétlődni kezdtek, majd lassacskán elvesztették értelmüket, a mama pedig csak halkan megrázta a fejét, mikor a távirányító helyett a papa mindig először a fülhallgatót nyújtotta felé. Káromkodott a délelőtti kávéját ivó kalauz is, hogy amiatt a rohadt fa és az óriási lombja miatt egyáltalán nem jut be napfény a nyomasztó kis állomás várótermébe. Talán meghallotta a fa a szidalmakat, mert egyik ősszel lehullottak a levelei, és soha többé nem növesztett újra lombot. Ő pedig mindig kereste a szavakat, de úgy tűnt, hogy soha nem ott keresi őket, ahol vannak. Egy darabig nézett maga elé, remegő kézzel, aztán valamilyen leírhatatlan érzelem futott át az arcán, és elnevette magát, a térdére csapva. A papa jobb keze folyton úgy nézett ki, mintha ökölbe lenne szorítva, mióta a darálógép elkapta és letépte a középső ujját. 69
