Irodalmi Szemle, 2014
2014/9 - Kulcsár Ferenc: Macskatalpon, puhán körbejár (vers)
Nincs értelme annak, hogy ne írjak. Hát írok inkább. Kell, hogy szóra nyíljak, mint iddogál tűnődőn a csorda a Bodrog partján, s mennyi had és horda taposta ott a mocsarat, holtágat, miközben a holdból hullt alá a bánat. Nincs értelme annak, hogy ne írjak. Hát írok inkább. Kell, hogy szóra nyíljak arról, ami ki nem mondható, hogy eget ringat szememben a tó, s mint a lélek folyóin az álom, úszik, úszik életem, halálom. Nincs értelme annak, hogy ne írjak. Hát írok inkább. Kell, hogy szólni bírjak. Hogy szóra nyíljak s világok nyíljanak, világ illatában nyíljanak a szavak: a csillaghúr, a kis nádi boglárka, s a zöld fűszálon imádkozó sáska. Nincs értelme annak, hogy ne írjak. Hát írok inkább. Kell, hogy szólni bírjak az egek boltján tollászkodó fákról, a meggyet adó szép nagyúri nyárról. Szárnyaimról: gyermekkori hajnalok! S hogy istenbe öltözöm. S meghalok. Nincs értelme annak, hogy ne írjak. Hát írok inkább. Kell, hogy szólni bírjak, arról, hogy olykor rám csap a böjti szél, s nem tudom, hogy miről, kinek és mit beszél, csak ülök a kertben, ezeréves pádon, s érzem, az angyal szétárad gazdagon. Nincs értelme annak, hogy ne írjak. Hát írok inkább. Kell, hogy szóra nyíljak, jegenyéket küldvén és tornyokat, sosem-volt és sosem-lesz dolgokat, csillagerdők lélekteli dalát, hogy értsem a szegények bánatát.
