Irodalmi Szemle, 2014

2014/9 - Ardamica Zorán: Az identitás metamorfózisa mint trauma (tanulmány)

pszichológiai és fizikai síkon. (Utóbbira a balett mikrovilága környezetként kiválóan alkalmas.) Leroy a hatalom. A szereposztó, identitás- és maszkformáló nagy machinátor, a tematizált Csajkovszkij-balett gonosz varázslója modern alakban. A színházban sorsokról, művészi pályák, karrierek kezdetéről és végéről dönt, élet-halál ura. Ő hozza helyzetbe Ninát, és motivációképpen Nina másik pólusát, anti-tükörképét: Lillyt. Ő búcsúzik Beth-től, a sztárallűrökkel korát kompenzáló Nina-elődtől.

A Winona Ryder játszotta kiöregedett, eldobott, majd sérülése miatt menthetetlen prima balerina traumája: a mindenek fölé helyezett karrier mint életcél elvesztése, tehát önmaga elvesztése. Ő Nina rajongásának és szakmai tiszteletének tárgya, követendőnek tartott példája, amilyenné, sőt akivé válni akart. S tragikus módon az egyik lehetséges, riasztó, traumatizáló görcsöket okozó, meghaladni való jövőképe. Mintegy tükörből néz rá vissza akkor is, amikor a plakáton már Nina arcképe van. Legyőzendő réteg Nina alakuló személyiségében.

Ninát saját anyja (Barbara Hershey) - aki szintén Nina lehetséges személyiségváltozata - köti leginkább gúzsba. Ninát saját sorsa kivetülésének tartja, második esélyként kezeli (vö. Valuska 2011), aki elérheti anyja, a kevésbé tehetséges, sikertelen, a pályáról elmenekülő, de egyben sikert áhító, önmagát megvalósítani kénytelen ex-táncosnő céljait. „...Depressziójában saját önarcképét festi századjára...” (Kiss 2011) Nina anyja életét kénytelen élni, terhes és teljes, minden percét meghatározó, fegyelmező anyai törődés közepette. Az anya nem engedi őt felnőni (Hlavaty 2011), megtalálni, kibontakoztatni autonóm identitását, szubjektumát, szexualitását, önálló

szakmai, táncos eszköztárát. A kárörvendő és időnként féltékeny anya - nem következetes személyiség tehát ő sem - rabszolgaként tartja Ninát rózsaszín babaszobájában (Kiss 2011), mely szoba a rideg, szürke falakkal és szürkeárnyalatos, helyenként a fekete-fehérhez közelítő filterek alkalmazásával ábrázolt valós, a közönség által nem ismert színházi háttérvilág idillt hazudó, ám ugyanúgy börtönként funkcionáló álalternatívája: a menekülés lehetetlenségének szimbóluma. A sikertelen anya ugyancsak legyőzendő. Hasonlóan elkerülendő jövőkép, madáchi tragédia-szín, mint a valaha sikeres Beth: „a kislány és a »banya« között nincs számára elérhető szerepmo- dell” - írja Ureczky Eszter, aki egyenesen ödipális háromszögben értelmezi Ninát, az anyját és Leroyt (Ureczky 2011).

A Mila Kunis alakította Lilly egy Leroy által gerjesztett konfliktus a drámában. A szembesítés eszköze. Leroy Nina kettős szereposztáshoz szükséges alternátoraként hozza őt játékba. Lilly tökéletes ellentéte Ninának. A harmadik lehetséges jövő, a harmadik válasz a kivé válhat Nina? kérdésre. A darabban egyetlen táncos játssza a fehér és a fekete hattyút, amihez olyan szereplő kell, aki mindkettőt hitelesen hozza. Nina a tökéletes fehér. Nincs viszont sötét oldala. Illetve van, de elfojtásai eredményeként ismeretlen saját maga számára is. Lilly bányássza elő azzal, hogy konkurenciaként, ellenségként jelenik meg, de csábító menekülési útvonalként, felfedezésre váró sötét oldalként viselkedik. Nina vele szökik el anyjától, vele szórakozik, drogozik, táncol egy diszkóban: a másik világban, vele kerül vélt testi kapcsolatba. Traumatizáló sokként látjuk: Nina megleli benne mindazt, amit önmaga személyiségében nem