Irodalmi Szemle, 2014

2014/9 - BESTIÁRIUM - Benkő Krisztián: Farkasokkal táncoló (tanulmány)

BESTIARIUM

gadja egyik áldozatát. Mivel a főgonosz - szakértőként nagyokat nevetve a hiteltelen részeken - vasárnap délelőttönként vámpírfilmeken csemegézve szórakozik, ezért nagy valószínűséggel már létezik a regény történetének idejében a VHS videokazetta, vagyis nagyjából a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején járunk az első fejezetben. Ugyanakkor a második fejezet (Utóélet) már átnyúlik a kilencvenes évekbe, hiszen Jerna arra panaszkodik, hogy ,,[e]z a sok levél szerintem túl drasztikus a telefon és az internet korában” (234.). A nagymama ugyan telefonon is gyakran kommunikál, mégis előnyben részesíti a kézzel írt levelezést, amikor Finnországba utazik beláthatatlan időre (ahonnan nyűgösen küldi a panaszait, mert a skandináv ország lakói annyi alkoholt fogyasztanak, hogy párszor ő is megszédül a vérszívás után).

Amikor Jerna első csábítására készül - valódi érzelmek hiányában -, átkutatja a nagymama ládáját, amelyben az az emlékeit őrzi, többek közt rengeteg férfiaktól kapott szerelmes levelet, melyekből megtanul néhány szófordulatot, hogy éljen velük az udvarlás során. Szintén megtalálja az emlékek gyűjteménye között Bram Stoker Draculájának 1897-es példányát, „salátára olvasva” (65.)- a kifejezés humoros összefüggésbe kerül a szöveg egy másik részletével, amikor a még vegetáriánus, salátát fogyasztó unokát nagyanyja azzal a tanáccsal látja el, hogy az örök fiatalság titka, ha inkább rendel egy pizzafutárt.

A salátára olvasott könyv és a telefonon érkezett felkérés a kamaszkori baráttól, hogy az Angliában meseíró szakon végzett Jerna tartson felolvasást a kiadásra nem méltatott, fiókban heverő állatmeséiből, sok elméleti szempontot felvet: „Évekig se telefon, se levél, most meg felvezetés nélkül a meséimet akarja hallani” (27.)- írja az elbeszélő, és ezzel megnyitja a szöveget a (magányos) olvasás és a hangos, hangzóbeszédű felolvasás dekonstruktív oppozíciójának irányába. A mesekönyvek próbára teszik Derrida logocentrikus hangokról kidolgozott kritikáját, hiszen a mesekönyvek nagy része olyan befogadóknak készül, akik még nem tudnak olvasni, nem tudnak „betűjelekkel teleszórt lapokat dekó- dol”-ni (207-208.), vagyis csak valakinek (egy „beszélő szerszámának - 91.) a hangos felolvasása segítségével tudják megismerni az adott történetet.7 (Derrida - tudtommal - soha nem tette megfontolás tárgyává az anal7 Bővebben lásd Ong, Walter J.: Orality and Literacy. Ihe Tech- nologizing of the Word. New York- London, 2002, Routledge.

29