Irodalmi Szemle, 2014
2014/9 - BESTIÁRIUM - Mojzer Anna: Egy XVII. századi macskaportréról (tanulmány)
BEST1ÁR1UM 9 Dr. Anghi Csaba: Macskák, cicák. Budapest, 1969, Mezőgazdasági Kiadó. 32. A kattus szó (a neolatin nyelvek macska szavának őse) valószínűleg arab eredetű, a görögök ailourosnak, azaz farkát mozgatónak nevezték, a római szerzők mussio, murilegus (egérgyűjtő), vagy pilax (rabló) néven emlegették. A kora középkorban a köznyelv catusnzk nevezi, amely egyesek szerint a capturából jön. Mások azt mondják, hogy a leske- lődík (catat) igéből. Valóban, látása nagyon éles, a legsötétebb éjszakában is lát. Nevezik még wíusnak is, azaz leleményesnek, amit a görög kaiesthai (világít, ég) szóból származtatnak. Keller, Otto: Die antike Tierwelt. Bd I. 71-75. " Bobis, Laurence: Une histore du chat, de l'Antquité à nous jours. Paris, 2000, Fayard. 57. 1. jegyzet. egerekre, hanem a madarakra tartották veszélyesnek a macskát. Kedvelt témája volt az antikvitás költészetének, hogy a macska meggyilkolja a ház vagy a gazda kedvenc madarát - ez lehetett egyrészt tapasztalat is, de keletről származó közhely is: ne feledjük, hogy a képi elbeszélések tanúsága szerint az egyiptomiak nemcsak megistenítették a macskát, hanem madarászaira is idomították. Pompei és Herculaneum katasztrófájának áldozatai között például macskát nem találtak, az egyik pompei ház falára viszont tetszetős motívumként odafestették a madarászó macskát.9 Néhány ábrázolást, köztük a leghíresebbet, Calpurnia Felicia sírsztéléjét leszámítva a macskákat nem is ábrázolták sokszor - és maradandóan.10 A középkor enciklopedistái, a bestiáriumok szerzői általában nem a macskáról szerzett közvetlen tapasztalataikra támaszkodtak ennek az állatnak az ábrázolásakor. Nem vizsgálták meg közelebbről az alanyt, egyszerűen összegezték mindazt, amit a macskáról tudni lehetett és feljegyzésre érdemes volt. Ha azonban nem az általános kódexeket nézzük, hanem személyesebb, konkrét esetekre, eseményekre utaló forrásokat is figyelembe veszünk, egészen más kép rajzolódik ki. Talán a macska az egyetlen ma is kedvelt állat, amely nem ballag a Noé bárkájához vezető fapallókon, és ritkán szerepel a világ teremtését ábrázoló festmények, minia- túrák állatai között. Ott van viszont a bayeux-i kárpiton, és ott van a kolostorok házirendjében, a szentek életében, az elszámolásokban és törvénykezésekben. A középkor legkorábbi időszakától fogva vannak arra mutató dokumentumok, hogy ember és állat között szoros barátság alakul ki. A VIII. század végén, vagy a IX. század elején egy ismeretlen ír szerzetes egy kézirat margóján versben örökítette meg fehér macskáját, Pangurt." A macska itt már nevet kapott, és a versből idilli kép bontakozik ki: vidáman élnek együtt, ketten lakják a szerzetesi cellát. A barát a teremtés egységét és harmóniáját énekli meg, melyben osztozik macskájával. A középkor felfogásában - bár ezt a bestiáriumok nem hangsúlyozzák, mivel része a közgondolkodásnak - a macska, mint minden teremtett lény, Isten műve, tehát 20
