Irodalmi Szemle, 2014

2014/8 - Borbély András: Apokrif; A barátság; Antika; Gyermekbénulás; A harmadik képmás; Jeremiád; Az apai ág; Betyerusz király (versek)

nagy ritkán elhúz fölötted egy madár egyik évszakból egy másik évszakba tartva, hol zöld sás lobog, s a víz csörömpöl, jaj viszont a hatalomvágyóknak, a ködben tompán véget ér a lépcső, jégtáblák suhognak tovább, a folyó felől fémkorongok, repül a dermedt suhogás, s már csak egyetlen esetleges kép felé tartunk, mi vakon nehézkedő térvázlat inkább, meg- láncoltan önmagához láncol az elmúlt évad, a most múló, a nyár, köréje gyűlünk, a víztükör bronzfelületén nem tükröződik az arcunk, egy másik kéz kapaszkodik a láncba, a bádog vérzékeny erezete énekelni kezd, a víz peremén tovasiklik egy hosszú tehervonat zaja, kitakarja az időt a hús, mindenünk kilátszik, tenyérnyire szűkül az ég, a közelben vércsék vijjogása, hull a sódara és hull a csönd, zihál fönt a Göncöl, és elhagyatnak akkor mindenek.

A B A RÁTSÁ G

Kornélia nénit azért szerettem és szeretem még ma is, mert vigyázott rám, amikor kicsi voltam, amíg anyám a mezőre ment dolgozni, s mert ő tanított meg cukros kenyeret csinálni, akkor még nem volt fürdőszoba, egy vödör víz volt mindig a konyhában, abba kellett belemártani egy szelet kenyeret, utána meg a cukros dobozba, végül jóízűen megenni, majd csinálni még egyet, neki két lánya volt, Mari, a kisebb is vigyázott néha rám, őt is szerettem, s szeretem még ma is, bár az furcsa