Irodalmi Szemle, 2014
2014/8 - Grendel Lajos: Kampány (novella)
G RENDEL LAJOS KAMPÁNY Reggeltől égtek a villanyok, mert a szobának északi fekvése volt, legalábbis így gondolta Bara. Északról jöttek, mindig északról jönnek. Pontosabban: az északi leszivárgás... A Komenskÿ utca egy mellékutca volt, sötétedéskor már nem járt erre senki, Bara a biztonság kedvéért mégis jó alaposan körülnézett, ki tudja, az ördög nem alszik, hátha erre ténfereg egy részeg ismerős, és utána nem lesz maradása a városban. De az utca üres volt, mint egy bezárt bolt. Úgy tudta, hogy az első emeletre kell fölmenni, és már a lépcsőkön érezte, hogy a szíve gyorsabban ver. Az épületet jól ismerte, a zöld színét, az illatát, mintha örökké káposztalevest főztek volna benne, de tulajdonképpen először járt itt. És mintha a tilosban járna. Júdás vagy, súgta neki egy hang. Belülről jött és hangtalanul, a gyomrából vagy egyenesen a szívéből, de itt most már nem volt mese... Meg-megcsikordult a cipője, mintha tiltakozott volna, ejnye, ejnye, ezután hogy mersz kimenni az emberek közé. Bara nyugtatgatta magát, öt hónapja nem volt állása, fél év alatt éhenkórász lett! Ezt hozta a szabadság? A szabadság szóra még gyorsabban vert a szíve. Hát ha áruló kell nektek, akkor most itt van! Az árulás, ez az igazság, nem több hitvány képmutatásnál. Jóllakott emberek mondják jóllakott embereknek. Az ajtó magas volt, mint a régi házaknál általában, a kilincs rézből volt, olyan volt megfogni, mint egy őszinte barát kezét. Kopogás nélkül belépett. Egy idős férfi tartózkodott a helyiségben, nem volt fűtés, az idős férfinek a nyakán vastag sál, fején kockás micisapka. Épp csak fölpillantott a papirosokból, melyek szerteszét hevertek az asztalán, aztán lesütötte a szemét. Végig úgy beszélt hozzá, hogy egyszer sem pillantott rá, mintha Bara nem is lett volna élőlény, csak egy állat vagy tárgy. És mintha nem lenne biztos benne, hogy Bara a legmegfelelőbb személy.- Nos, alaposan meggondolta a dolgot? Mit tehetett volna, válaszolt, elhitette magával, hogy őszinte, és csodák csodája, nem is remegett a hangja.- Igen. Jól meggondoltam. Egyébként is, kell a pénz. A férfi sóhajtott egyet, jó hangosan, hogy Bara is hallja. Ebben a sóhajban megvetés is volt, s ha az nem, hát lesajnálás. És némi gúny is.- Akkor sem zavarja, ha mi szlovákok vagyunk.- Különösebben nem zavar. A férfi nem állta meg mosoly nélkül.- De azért egy kicsit zavarja. Bara jobbnak látta, ha nem felel.- De mi az összes szlovák párt közül az egyetlen szlovák párt vagyunk, aki törődik a néppel. A többi szlovák párt csak szélhámos párt. Nos, nem zavarja? Barának már nem is kellett erőlködnie, hogy hazudjon, mert már nem is érezte hazugságnak a dolgot, elvégre hazugság és igazság: mindez olyannyira relatív és megtévesztő. Előbb kellett volna meggondolnia magát, most már benne volt a játékban, most már nincs 39
