Irodalmi Szemle, 2014
2014/7 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Steinmacher Kornélia: „A karneválnak vége” (Térey János Moll című kötetéről)
ÍZLÉSEK és pofonok nyomai csak puszta nevükben, tájékozódási pontként szolgálva, romos állapotban, a természetben a maguk esetlegességében vannak jelen: „S a pásztortáska termése szimpatikusán szív alakú. / Amit itt »klastrompartnak« hívnak, / Az a föld sekrestyét már csak gyomrában tartalmaz” (Nyugat-Bihar). Az ezeken a vidékeken lakó emberek számára pedig csak látszatkapaszkodók léteznek: a történelmük, múltjuk, családjuk adta támasz csak illúzió, ezeket a viszonyokat és kapcsolatokat sérelmek és félelmek uralják. A fehér ember című ciklusban elsősorban a „kivonulás” és a „megtagadás” kultúrára gyakorolt hatását kísérhetjük figyelemmel: a tartalom nélküli, külsőségekre összpontosító, érdekközpontú, értékek és mondanivaló nélküli, elpiacosodott művészvilág és kulturális élet képviselői és célközönségének kicsinyes, ösztönszerű és elállatiasodott világa járja e ciklusban sajátos, karneváli táncát. „Ő maszkban, én meztelen arccal; / Hallgattam barbár, fésületlen műsorát. / Vallása a közönségszolgálat, mondta. / A húsából készült termék aratott sikert akkoriban / Zenéjéről csupán elvétve esett szó” ( Búcsú a Poptól). Mindemellett pedig a természeti közelség, a harmónia itt is fel-felbukkanó elemeivel szemben a technikai fejlődés elidegenítő hatásának jelentősége lesz a hangsúlyos: Mr. Lear, Azúrországban estefelé. A vigasztalhatatlan című ciklus prózaversei nemcsak a vers műfaji határait tágítják ki, hanem talán át is lépik azt: inkább beszélhetünk újságcikkeket és híreket imitáló kisprózákról, mint prózaversekről. Magának a műfajnak a kitágítása, illetve a határok átlépése nem azt jelzi, hogy ezt a ciklust úgy kellene tekintenünk, mintha kilógna a kötetből: ezzel a másságával a kötetkompozíciót, illetve a műfaj iságot tekintve is megfelel a karnevalisztikus hatás megteremtésének. Ez a ciklus talán az egyetlen, ami a maga morbiditásában és abszurditásában - például a tömegközlekedési káoszt okozó, „állampolgárságot váltó” macska figurája a Különjárat című műben - megmosolyogtatja az embert: ugyanakkor a szövegek érdekességük és tartalmi ötletességük ellenére esztétikai minőségükben eltérnek a kötet egyéb alkotásaitól - kevésbé sikerültek. A Gyöngédség-projektum című ciklusban, pontosabban a címadó versben van talán legerőteljesebben jelen a lírai én, aki megpróbál szembenézni saját helyzetével és sorsával a pusztuló világban: „Hóátfúvás az életemen, / Fogat ügetése a száműzetésbe. / Folytonos vihar, összekuszál.” A ciklusban még hangsúlyos szerepet kap a magas kultúra válságos helyzete is: ennek képviselőit egyaránt nyomasztja a múlt terhe: annak visszahozhatat- lansága, illetve a megőrzésére, átörökítésére való kényszerérzet - Az örökség -, valamint a jelenben rájuk erőszakolt kényszerhelyzetek és kényszerszerepek, a megalkuvás szükség- szerűsége és elfogadhatatlansága (Előadás a kápolnában). A magas kultúra meg nem alkuvó képviselőinek csak az elefántcsonttoronyba zárkózás - jelenünkben: elmegyógyintézetbe vonulás - az utolsó mentsvára, vagy éppen büntetése. Az elszigetelődésnek, a meg nem értettségnek, a jelentőség fel nem ismerésének állapotában az elfajult társadalom a nagy embereket haszontalannak, őrültnek bélyegzi. Ebben a világban még az egykori aranykor istenei is védtelenek és esetlenek: Apollón és Dionüszosz elmegyógyintézetben végzi (A. és D.), míg Vénusznak léböjtkúrát kell tartania ahhoz, hogy Vénusz maradhasson ( Vénusz a passzívházban: Interjú Antheával ciklus). Az Interjú Antheával című ciklus a férfiak és nők közötti kapcsolatok összekuszálódá- sát, zűrzavarosságát mutatja be. A kötet ezen ciklusa a párkapcsolati problémákon belül a nőiségre, a női szerepekre és problémákra koncentrál, többnyire a férfiak szemén 90
