Irodalmi Szemle, 2014
2014/7 - NOVÁ DRÁMA/ÚJ DRÁMA FESZTIVÁL - Száz Pál: A nyelv tája, a táj nyelve - a kimondás uralma, az uralom kimondása (a Pótoň színház Kaszálatlan mezők országa című előadásáról)
NOVÁ DRAMA/ 0) DRÁMA FESZTIVÁL (3D-ből 2D és fordítva) mutat rá. Ez a rétegzettség, a síkok elkülönülése és összeolvadása a szöveg szerkezetét adaptálja szabadon, térpoétikai szempontból. Hasonlóan három síkra oszthatóak az előadás akusztikus elemei is. A beszédaktusok az egyszerű élőszó mellett a mikrofonba mondott és kihangosított beszéden keresztül (élő, performatív kultúra) a rádiójátékszerű- en bejátszott beszédig (felvétel, replay kultúra) történnek meg. A kihangosított (mikrofon, felvétel) beszéd hangsúlyozza a szöveg monologikus, tudatfolyamot leképező áradását. Vlkoslav monológja a II. jelenetben például felvételről szól, míg a színész a színpadi térben etűdöt játszik - a beszéd és cselekvés tehát egymás mellett haladó párhuzamos síkokként működnek, amelyek hol leképezik egymást, hol ellentmondanak egymásnak - a vizuális rétegzettséghez hasonlóan. A rétegekkel való manipuláció célszerűen kerüli az illúziókeltést - ezt szolgálja a színpadon helyet foglaló összes alkotó kitettsége -, helyette állandóan önmagára reflektál. Ditte Jurcová nemcsak a szövevényes struktúrát vezeti biztos kézzel az előadás folyamán, de a színészeit is. Nem félti őket sem statikusan hosszú percekig beszéltetni (például a rendezői változatban a nővérek egymás mögé került monológjai), sem karikaturisztikusan játszatni (a lányok gázmaszkokban és Vlkoslav egy földönkívüli maszkjában háborúsdit játszanak az V. Nálet című jelenetben). Az előadásban inkább a statikusság dominál, és a cselekvés helyett inkább a kimondás aktusa válik drámaivá. Jurcová nem minden esetben él a cselekvés szöveg nyújtotta lehetőségeivel, ahol a fő témát felmutató, az egész dialógust átfogó performatív gesztus vagy cselekvés a legtöbb esetben magától kínálkozik, még ha ez nem is szerepel transzparensen szerzői instrukcióként a szövegben (például a lányok keresése a XI. Honban, a kert felásása a pálinkásüvegért a VI. 7 rádiódban ). Mivel nem követi görcsösen a történetmondás szándékát, ezért új játékokat is bevon az előadásba, ahelyett, hogy a szövegnek rendelné alá magát. A kezdő jelenet Maeterlinck Ariadne és Kékszakállára emlékeztető sejtelmes lépcsőházi trialógusát az előadásban három takarítónő játssza, akik csak később öltik fel a népiest idéző jelmezüket és a három nővér szerepét. A három színésznő szeme elé tartott óriási nagyítólencse a kezdőjelenetben a leselkedés, kémkedés szimbolikus gesztusává válik, és a mögöttük lévő, projekción megjelenített lyukas falra rímel, amely az egész előadást végigkíséri. Az említett katonásdit játszó etűd szintén nem következik közvetlenül a szövegből. A V Nálet című dialógusban az Erdőben elterjedő idegen, nem őshonos fák ellen harcolnak, s így a jelenet a nemzeti bezárkózás és a xenofóbia allegóriájává válik, ami a rendezésben konkrét militarista minőséget kap (az ufómaszkos Vlkoslav lejátszott szavai szélsőséges felvonulások gyűlöletbeszédeire emlékeztetnek). Az előadás nem a szöveg illusztrálását célozza, hanem annak abszolút szabadon, de biztos vonalvezetéssel való kezelését - a stilizáció, az eltartás és felmutatás jegyében. A szöveg egyéb lehetőségeit, áttételességét aknázza ki az is, hogy a történet nem próbál fabulát gyártani a szövegből, és ezért egy színész több szerepet is játszik (a lányok néha takarítónők [I], Vlkoslav lányai [III., VII., IX.], katonák [V] stb.) - ezt célozzák a jelmezváltások is. A kimondás aktusa az, ami drámaivá avatja a statikusságot, és a színrevitel ezzel a szöveg belső ellentmondásait és asszociatív hátterét erősíti fel, ami pedig a nézői aktivitást segíti elő. Fontos tanulságokkal szolgálhat a darab vége, amely a rendezői szándékot követve vál82
