Irodalmi Szemle, 2014

2014/6 - Csapó Csaba: Kelet és Nyugat házassága - Tennessee Williams nyugati nó drámája (tanulmány)

töréseiből azt, hogy valami történhetett. Azt, hogy pontosan mi történt, a néző nem látja, csak annak hatását, s az érzelmi csúcsra jára­tások ezek között a valamik között zajlanak, amikor látszatra nem történik semmi. Ha­sonlóan Csehov dramaturgiájához, a Tokiói hotel cselekménye is igen kevés, a fontos dol­gok akkor történnek, amikor a drámai cse­lekmény szinte áll. A következőkben bemutatunk egy példát a csehovi és a williamsi dramaturgia párhu­zamaiból. Amikor a Tokiói hotel elkezdődik, a Csapos a bárpult mögött áll, és a drámai cselekmény rövid időre felfüggesztődik, amíg fel nem emeli a shakert. Ez a kezdet nagyon hasonló ahhoz a Csehovtól megszokott fogás­hoz, ahol az orosz drámaíró tablóvá merevíti ki a színpadképet. Figyeljük meg, hogyan in­dul a Sirály! A színpadi utasításokban Csehov a következőket írja elő: „Szorin parkjának egy része. Széles fasor, amely a nézőtől a park bel­seje, egy tó felé vezet... A dobogón a függöny mögött Jakov és más cselédek; köhögés és ko- pácsolás hallatszik. Mása és Medvegyenko bal­ról - sétából visszatérve - jön” (Csehov 1978, 349). A fasor és a park idilli képet sugároz­nak, majd a munkások hirtelen beleköhögnek és belekalapácsolnak ebbe az idilli hangulat­ba. Csehov először poétizál, majd egy rövid pillanat múlva kijózanítja a nézőt. Ez a fajta csehovi játék párhuzamba állítható Williams drámájával: Miriam először a női szubjektivi­tást performálja kacérkodó beszédmódjával, és a jelenetet idillivé teszi. Később, amikor beront a bárpult mögé, és befurakodik a Csa­pos személyes terébe, majd váratlanul elkapja annak nemi szervét, elrontja mindazt az idilli képet, amelyet kezdetben kialakított. Rákö­vetkező dialógusuk tízsornyit halad, amikor végre elengedi a Csapost az intim testrészé­nél. A párbeszédük ritmusával ellentétesnek hat a színpadi kép merevsége, hiszen semmi­féle mozgás nem történik a színpadon. Ez a jelenet jól szemlélteti a williamsi és a csehovi dramaturgiai eszközök közötti hasonlóságot. Mind a Sirály, mind a Tokiói hotel mű­vészdráma, amelyekből igen kevés található a drámairodalomban. A drámai münemnek ez az alfaja az élet és művészet, az alkotás, vala­mint a művész és annak műve közötti prob­lematikákat viszi színre. Csehov Sirálya ban is és Williams Tokiói hoteljében is a központi karakterek művészek; továbbá a művészi al­kotás, a művészeknek a körülöttük lévő em­berekhez, az életvilághoz való viszonya mind­két darabban központi jelentőségű. Mindkét drámaíró darabjában a leitmotiv nem elsőd­leges jelentőségű, mert az igazán fontos tar­talom mögötte bújik meg. A művészet prob­lémái Csehov és Williams művészdrámáiban az életvilág problémáiként jelennek meg; ha a Sirály és a Tokiói hotel csak a művészet problémáit jelenítené meg, akkor csupán ha­láltánc nélküli vígjátékok lennének, viszont ha csak az élet problémáit tárgyalnák, akkor haláltáncban csúcsosodnának ki, mint Au­gust Strindberg azonos című darabja is, ahol nincsen szó művészettel kapcsolatos kérdé­sekről. Esetünkben mindkét darab igen fon­tos kérdéseket vet fel, nevezetesen azt, hogy hogyan tud a művész a mágikus körén belül szárnyalni. Továbbá mindkét darabban a mű­vészfigurák - éppen úgy, mint maga Williams - megpróbálják koruk elfogadott normáinak határait áthágni. A Sirályban Trepljov szó sze­rint ki is mondja, hogy „új formák kellenek”, és új dolgokkal kísérletezik. A Tokiói hotelben Trepljov karakterének Mark felel meg, aki szintén új formákat akar létrehozni, és aki szintén belehal művészetébe. Lezárásul elmondható, hogy Williamsnek a nó elemeket használó darabjai már egy lé­péssel eltávolodnak a reprezentáció színhá­zától, és közelebb visznek a metamimézishez, ahol a fő hangsúly a metateátralitásra tevő­dik. Amíg a mimézisen alapuló színház az

Next

/
Thumbnails
Contents