Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - FELVIDÉKI KÖDLOVAGOK - Grendel Lajos: Néhány gondolat... Fülöp Antal Piszkos ember című regényéről (esszé)
FELVIDÉKI KODLOVAGOK GRENDEL LAJOS Néhány gondolat... fülöp Antal Piszkos ember című regényéről 1УУЭ -ban jelent meg Fülöp Antal Piszkos ember című regénye a Nap és a Kalligram közös kiadásában. Bevallom, iszonyú csalódás volt - már nem a regény, hanem a körülötte levő nagy csönd. Mert ha létezik magas színvonalú regény a szlovákiai magyar irodalomban, hát a Piszkos ember az! Komplex, többsíkú és többrétegű regény, amilyenről a szlovákiai magyar írók többsége csak álmodni tud. Both úr, Cinke-Lill, Kucmanné, Gergő bácsi és a többiek eleven és ellentmondásokkal teli figurák, nem lehet róluk elmondani, hogy jók vagy rosszak. Ilyenek is, meg olyanok is. A regény vége felé az óvodában felejtett gyerekről, miután észbe kapott az apja (Both úr), és elvitte a biciklijén, jegyzi meg az óvónő kisasszony: „Micsoda lelketlen, piszkos egy ember!...” Felületes látásra igen... De az olvasó már végigjárta Both úr kálváriáját, és egy picit mást gondol róla. A regény kicsúszik a jó-rossz kategorizálásából, mint minden nagy regény. Both úr, az elbeszélő írja: „A féltékenység önellátó. Nem is kell fellobbannia, elég, ha csupán eperszín gázként lappang az ember tudata mélyén, a maga Jágóját úgy is hamar megtalálja. Ezt a Jágót az örökké vizslató, mindig mindent mindenkinél hamarabb megtudó Kucmanné testesítette meg.” Nem fogom lelőni a poént (több poénnak nevezhető helyzet is van a regényben), bízom abban, hogy minden, de elsősorban írói szándékkal megvert író, elolvassa a regényt. (Mert régen megérett az új kiadásra.) Csak annyit árulok el, hogy két, egymással összefüggő síkon játszódik a regény. Az egyik sík a sikertelen öngyilkosságot elkövető Both úr, a másik sík pedig a folyamatosan, kockaként kirakódó története Both úrnak, mely a Cézár apu magával ragad című fejezetben éri el csúcsát. Both úr találkozása a kommunista titkosrendőrséggel, mondanám. A hajdani titkosrendőrség minden apró mozzanatra kiterjedő hálózatát mutatja meg az író - persze Both úr szemszögéből. De ebben az esetben ez édes mindegy. A történelem, az igazi történelem, a háttérbe szorul, a második vonalba, de enélkül a második vonal nélkül mégsem érthető a regény. Fölvillan egy percre, aztán tovatűnik. Mert Both úr története a fontos, márpedig Both úr története magántörténet. És mégsem mindegy, hogy az igazi történelem is bele-beleszól: Both úr úgy lesz félárva, hogy 1945-ben még a „málenkij robot’’-пак keresztelt rabszolgaságnak sem kellett az ő apja, mert a gránát szétszaggatta a kezét. „.. .most már fogolynak sem kellett, az este látták utoljára, a mocsár felszálló páráiban egyedül az esti síneken.” A jelen-sík a dőlt betűs rész, ettől a jelentől indul a történet, jobban mondva, a történet-foszlányok, vagyis a múlt egy-egy jelenetben kinagyítva: a szerelem Cinke-Lillel, a református pap lányával, Gergő bácsi, az iszákos és a végén delirium tremenses mostohaapa (csak utalok rá, hogy Gergő bácsi a Kedvező pillanat című novellának is szereplője - ugyanaz a fullasztó közeg, mint a Piszkos emberé), Cézár apu, a titkosrendőr stb. Az író, hogy nyomatékosítson, fejezetekre osztja a regényt, és egy-egy fejezet egy-egy totál plán Both úrról. De mégsem alakul novellává az egész, a jelen idő síkja összetartja, regény - nyé formálja a hosszú elbeszélést. A jelen a múltban válik érthetővé, egészen a metationt ivó emberig. Egy-egy fejezet mind egy-egy 46
