Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - FELVIDÉKI KÖDLOVAGOK - Csehy Zoltán: Walt Whitman Szlovenszkón és Szíriában (tanulmány)
FELVIDÉKI KÖDLOVAGOK gyelmeztet (például „mellettem a tölgyfa volt a porkoláb”, vagy „két jegenye poroszlónak állt a hátam mögé”), olykor pedig viszonyítási pont, mely átrendezi a vers hangzáseffektusait: például „Az erdőből ekkor kirohant a szél / és harsonázott, hogy utat mutasson nekem.”20 A szél mint a teremtő gondolat, illetve a rögzített matériává (verssé, írássá) váló teremtő akarat képe jelenik meg. A Jarnó-versek akusztikai dimenziói különösen figyelemreméltók, méghozzá kettős spektrumból: részint az atonalitás dinamikáját felerősítő roncsolástechnikákban, részint a felhasznált zenei utalások szimbolikussága okán is. A roncsolástechnikák közül csak párat emelnék ki: a széttört, a szétforgácsolt zsoltár mint megszólalási forma erőteljesen fonódik össze a hypallage alakzatával, melyben a cserealakzat dinamikája hol kozmikussá, hol személyessé alakul, s néhol mindezt egyszerre is képes megtenni, mint például a Zsoltár-féle panasz zárlatában: „Uramisten, / jaj, kiesett a föld a lábaim alól, / s az égről már leesett a nap ”.21 E versben az ismétlődés analóg sora az „Uramisten” felütés lesz, mely finom lebegést biztosít a zsoltáros Úristen-fohász és a kétségbeesés dimenziói között. Ez a finom elmozdulás értelmezhető a szakrális konvenció megtöréseként is. A radikális, szinte szürrealista képek berobbanása a racionalizált retori- kájú szövegtesten különösen erőteljes sérüléseket eredményez. Ez a metaforikus alaptermészetű stigmatizálás Jarnó kötetének egyik ínyenc specialitása, például: a Megíratlan új jeremiad, ahogy a címe is jelzi, a klasz- szikus műfaji sémákra játszik rá, s noha jelzi, hogy a sémák alkalmatlanok a vers megírására, a megtagadva megírás mégis verset eredményez, méghozzá jeremi ádot. Ezt a metapoétikus gesztust, mely önmagában is elégséges költői motivációt rejt magában, töri meg a test genézisére és a vers genézisére tett analóg utalásrendszer s benne az egzotikus hasonlat: 20 Jarno József: Prometheus. Versek. 12. 21 Uo. 51-52. 22 Uo. 54. „Perc alatt nőttünk emberré csecsemőből - mint fakírok kezében titkos ind virág - vállainkkal szét akartuk vetni a képzelt burkot, az eget, hogy a szakadt kéklő tömlőből új elem ömöljön az enervált világra: Levegő!”22 29
